Hírek

Scarlett Johansson pereli a Disney-t, a cégóriás nyilvánosságra hozta a színésznő fizetését

Fekete-özvegy-Scarlett-Johansson

Scarlett Johansson pereli a Disney-t a Fekete Özvegy streamingre küldése miatt. A Disney szerint nem károsították a színésznőt semmiben, sőt…

Scarlett Johansson csütörtökön beperelte a Disney-t arra hivatkozva, hogy a stúdió szerződést szegett azzal, hogy a Fekete Özvegyet a mozipremierrel egyidőben a Disney+-on is elérhetővé tették – írja a Deadline. A koronavírus járvány okozta nehézségek leküzdésére hozott döntés mögött többen a stúdió streaming csatornájának értékének növelését látják. Az előfizetők növekedésével a Disney+ tőzsdei értéke is megnő. Az előfizetőket pedig új és eredeti tartalommal lehet meggyőzni, ami a Marvel soron következő szuperhősfilmje is volt,

a szolgáltatás promótálásáról viszont Johansson szerződésében nincsen szó.

A film főszereplőnője ezt a húzást érezte kifogásolhatónak, ugyanis az ő jövedelmének nagy része a mozibevételtől függ. A Fekete Özvegy 158 millió dolláros bevételt hozott a mozipénztáraknál (ebből 80 milliót Amerikában), ami hiába kiemelkedő a pandémia kitörése óta, jócskán elmarad a hasonló méretű Marvel filmektől. (Összehasonlításként az USA-n belül: a Bosszúállók: Végjáték tartja a stúdió rekordját, 357 millió dolláros bevétellel nyitott, de a Vasember 2008-ban is 98 milliót hozott.) A stúdiónak ehhez adódik még az a 60 millió dollár, amit a Disney+ zsebelt be a film nyitóhétvégéjén. Az azonnali streaming elérés ráadásul kinyitotta a kaput az illegális letöltés előtt is. Ezért is lehetséges, hogy a filmre beülők száma Amerikában a második hétvégén 68 százalékot csökkent, ami példátlan a Marvel szárnyalása óta.

Foglalkozása: Bosszúálló – Fekete Özvegy

A helyzetet a Disney másképp látja: a cégóriás a közleményében koronavírus járványra hivatkozik. Szerintük Johansson keresete érzéketlen módon figyelmen kívül hagyja a világjárvány okozta helyzetet.

A Disney ezen felül azt is nyilvánosságra hozta, hogy Scarlett Johansson markát máris 20 millió dollár ütötte, ami kiemelkedőnek számít.

A Disney szóvivője szerint a cég minden szempontból eleget tett a Johanssonnal kötött szerződésben foglaltaknak. Ráadásul a Fekete Özvegy kettős premierje további bevételszerzési lehetőségeket jelent a színésznőnek is az említett 20 millió felett.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com