Hírek

Sean Bean nem hajlandó meghalni

sean_bean
Sean Bean (fotó: generacionyoung.com)

Sean Bean a színész, akinek a karaktere mindig meghal – eddig és ne tovább!

Mára már szinte közhellyé vált, hogy Sean Bean minden filmben és sorozatban meghal – idő előtt távozva olyan nagy volumenű franchise-okból mint a Trónok harca vagy A gyűrűk ura. Erről a meglehetősen furcsa, de mindenképpen emlékezetes karrierről már több videomontázs készült. A brit színész nemzetközi karrierje az Aranyszem című James Bond-mozival kezdődött, amelyben ő volt a gonosz, aki természetesen meghal. Ezután aztán nem volt megállás, a dolog pillanatok alatt eszkalálódott.

A színész most, a Sun magazinnak adott interjúban beszél erről a kéretlen helyzetről. Bean elmondása szerint amikor már szinte ikonikus szintre lépett a „Sean Bean megint meghal” mizéria, a stúdiók már célirányosan így ajánlottak neki szerepeket. Hogy ezeket rendre elutasította, nem az volt az oka, hogy több időt tölthessen a vásznon, hanem hogy elkerülje a kiszámíthatóságot.

„Nemet mondtam ezekre. Mindenki tudta, hogy ha benne vagyok, az a karakter meg fog halni. Ennek véget kellett vetni, hisz az már az élvezhetőség rovására ment volna.”

– meséli Bean, de persze Hollywood nem adta be olyan könnyen a derekát, és többen alkudozni kezdtek, hogy fenntartsák a színész által vágyott nézői izgalmat. „Mit szólsz hozzá, ha csak csúnyán megsebesítünk?” – tették fel a kérdést, ami már elfogadható volt Beannek, amíg a karakter nem minden esetben hal meg.

Summa summarum, így halt meg egy poén, és így él tovább „Schrödinger Sean Beanje”. Meg kell nézned a mozit, hogy megtudd, kinyírják-e benne Beant.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com