Hírek

Sekélységben – Jól, mégis csalódást keltően nyitott az új Star Trek – Box Office május 17-19.

Star-Trek-SequelCsak egy új filmet mutattak be a múlt hétvégén az Egyesült Államokban a széles közönség előtt, egyetlen stúdió se mert versenyezni a Star Trek második része ellen. Pedig talán teremhetett volna mellette babér, hiszen a Sötétségben jól, de bőven a várakozásokon alul nyitott: a Paramount stúdió legalább 100 millióval kalkulált, egyes elemzők 130-135 millát számoltak, ehhez képest összesen 70,2M-t gyűjtött össze a folytatódó sci-fi az első hétvégéjén.

Szakértői körökben mindenki az okokat keresi, vajon hol siklott félre a Sötétségben – Star Trek bevétele? Miért nem jött össze még a 100M sem a nyitóhétvégén? Meglepő a csalódottság, hiszen a 70,2M – különösen a csütörtöki 13,5M-vel kiegészítve – igazán jó eredménynek számít. Csak éppen rosszabb a várakozásoknál és gyengébb az első részénél. Még ez se lenne gond, hovatovább az igazi probléma, hogy van esély a részleges bukásra, a folytatás költségvetése ugyanis egészen 190 milláig hízott.

A 2009-es, a sci-fi világba új életet lehelő darabot akkoriban óriási sikerként kezelték, ebben közrejátszottak a rendkívül elégedett nézői visszajelzések és a hihetetlen pozitív kritikai visszhang (az IMDB Top 250-ban még mindig ott van). 75,2M-val indult az Egyesült Államokban májusban, és végül 257,7M-val zárt, amelyhez még 127,9M folyt be a tengeren túlról. A folytatás szinte garantálható volt, hiszen több évtizednyi alapanyag állt az alkotók rendelkezésére.

Ennek azonban már négy éve. Egyes vélemények szerint ez túl sok idő a folytatásoknál, azonban ez szerintem ostobaság, sokkal inkább arról van szó, hogy a Star Trek mindig is egy olyan jelenség volt, amit – ha valaki közel került hozzá, ha valakit beszippantott – akkor képtelen volt objektíven megítélni bármilyen hozzá kapcsolódó folyamatot. Ez történt most is: J.J. Abrams rendező óriási sztár, a kritikusok imádták a filmet, az emberek újra sokat járnak mozikba – mi baj történhet? Semmi, hiszen nem is történt baj, csak egyszerűen el kell fogadni, hogy az átlagnézők nem olyan lelkesek a Star Trek-univerzummal kapcsolatban, mint a fanok, és bizony a jegypénztáraknál a rajongók jegye ugyanannyit ér, mint az átlag moziba járóé.

2013-star-trek-into-darkness-wallpaper
Sötétségben – Star Trek

Ettől függetlenül nem érdemes ostorozni a Sötétségbent, hiszen nemzetközi viszonylatban a többszörösét fogja bezsebelni, mint elődje. A valódi probléma egyébként is inkább a nemsokára érkező brutális konkurencia: a jövő héten három, utána két blockbusternek szánt alkotás kezd az Egyesült Államok filmszínházaiban, ráadásul se a Vasember 3-at, se A nagy Gatsbyt nem nagyon akarják megunni a jenkik. A múlt hétvégék eredményei lehettek azok, amelyek a leginkább lefelé húzták Kirk kapitány és Spock sikerét.

A Marvel-film például elképesztően jól áll, harmadik víkendjén is több mint 35,8M-t hozott a konyhára – minden producer ilyen mutatóról álmodozik kiskorában. Az USÁ-ban 337,7M-nál tart, a világszerte produkált bevétele pedig átlépte az egymilliárd dollárt. Bátran lehet már mondogatni, ez az év legsikeresebb mozija, hazájában a 400M sem lehetetlen, globálisan pedig még arra is van esély, hogy megelőzze minden idők legtöbb bevételű filmek listáján a jelenleg negyedik helyen álló Harry Potter befejező részét.

Baz Luhrmannre és Leo DiCapriora sem lehet panasz, a Gatsby remekül tartotta magát második hétvégéjén. 23,9M-t hozott a konyhára, így már 90M felett jár az Egyesült Államokban, és valahol 140-150 millióig tornázza fel magát. Vicces egyébként, hogy a váratlan siker hatására a stúdió nyilvánosságra hozta az adaptáció költségeit (105M), csak hogy mindenki érezze, milyen ügyesek is voltak a Warnernél.

20111213-the-great-gatsby1
A nagy Gatsby

A bevételi lista többi tagja megdöbbentően jelentéktelen az első három helyezethez viszonyítva. Az Izomagyaktól A nagy napig elhelyezkedő hét film összes bevétele nagyjából 17M-t tesz ki, ami egészen egyszerűen irreleváns tétel a dobogósokhoz képest. Pár szóban: a Croodék még mindig fut, de jövő héten már jön animációs konkurencia, a Mud szép lassan kifullad a moziszám emelés ellenére, a Peeples továbbra is senkit sem érdekel. A Feledés 90M-nél fejezi a pályafutását, az Izomagyak 55M-nél.

Ahogy fentebb már említettem, a következő két hétben öt film célozza meg a széles értelemben vett közönséget – közülük valamelyik biztosan bukni fog, lehet fogadni! A zöld urai (Epic) című animáció szerintem tuti nem, de a Halálos Iramban 6. része már lehet, hogy kiüti a Másnaposok 3-at. Utána jön a Szemfényvesztők (Now You See Me) és A Föld után (After Earth), szóval izgalmas napok várnak a bevétel elemzőkre. Folytatás jövő hét hétfőn, hiszen a mostani csúszás csak a pünkösd miatt fordulhatott elő!

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com