Hírek

Senki szigete: abszurd mese lesz Török Ferenc új filmje

Fotó: Kallos Bea

Harminchárom napig forog Török Ferenc Senki szigete című filmje, amely egy szökött menyasszony, egy taxisofőrként dolgozó lány és egy nőcsábász kosárlabdázó találkozásáról szól. A rendező az MTI-nek elmondta: őrült történetet forgat, amelyet a véletlenek irányítanak.

A stáb jelenleg egy VI. kerületi szórakozóhelyen dolgozik, korábban forgattak vidéken, a film záró képsorait az Adrián, Horvátországban veszik fel – mondta Sándor Pál, a film producere az MTI-nek.

Felidézte, hogy Szekér András forgatókönyvét ő kapta meg először, de mivel koránál fogva már nem ismeri kellőképpen azt a világot, amelyben a cselekmény játszódik, inkább Török Ferencet kérte fel a rendezésre. Sándor Pál hozzátette: nagyon szereti a rendező filmjeit, a Szezont és a Moszkva teret, sőt a forgatás során gyakran úgy érzi, ő is tanul a rendező módszeréből.

„Ha 30-40 évvel fiatalabb lennék, azonnal leforgatnám ezt a filmet” – magyarázta Sándor Pál, aki korábban olyan mozikat készített rendezőként, mint a Szerencsés Dániel, a Régi idők focija vagy a Noé bárkája. „Feri nem zsáner- vagy művészfilmet csinál, hanem mozit: szerethető emberekről forgat szerethető filmet” – értékelt a producer.

Fotó: Kallos Bea
Fotó: Kallos Bea

 

„Ez a történet a mese és a realitás határán billeg, ezt a kettősséget a díszletek, a jelmezek is erősítik” – magyarázta a rendező, hozzátéve, hogy a filmben az élénk színek dominálnak. Megjegyezte, hogy a díszletek festésében Stark Attila képzőművész, street art alkotó is részt vesz, az ő hatalmas cethalat ábrázoló képe miatt esett a választás a VI. kerületi romkocsmára, ahol éppen dolgoznak.

„Budapest turisztikai vonzerejében lassan többet számítanak a romkocsmák, mint mondjuk a Lánchíd. És mivel Stark Attila művei számos romkocsmában megtalálhatók, képei legalább annyira bevésődnek a turisták emlékeibe, mint a hagyományos látványosságok” – tette hozzá ironikusan. Török Ferenc közlése szerint a festés amúgy is hangsúlyos eleme lesz a filmnek: a főhős is fest, a taxislány meg pénz híján kénytelen maga sárgára mázolni a kocsiját.

A Senki szigetében három fiatal, egy szökött menyasszony, egy taxisofőr lány és egy kosárlabdázó fiú találkozik Budapesten, és a véletlenek által irányított esemény után egyikük élete sem lesz már olyan, mint volt. A szökött menyasszonyt Jakab Juli alakítja, a vad taxisofőrt Bánfalvi Eszter, a hazudozó, nőcsábász kosarast Mohai Tamás. Török Ferenc szerint a cselekmény leginkább az abszurdhoz áll közel, mindhárman menekülnek a valóság elől, szeretnék valóra váltani álmaikat.

Török Ferenc szólt arról is, hogy a főszerepet alakító Jakab Juli tanítványa volt és forgatókönyvíró szakot végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

„Több vizsgafilmben szerepelt, ezek során kiderült, hogy nagyon jól bírja a kamerát. A filmben egy titokzatos lányt alakít, aki már-már angyali tulajdonságokkal rendelkezik” – tette hozzá. A másik két főszereplő, Bánfalvi Eszter és Mohai Tamás mellett Margitai Ági, Schell Judit, Stohl András, Keresztes Tamás, Thuróczy Szabolcs, Znamenák István és Bán János játszik a filmben. Az operatőr Szecsanov Martin, aki korábban olyan filmeket fényképezett, mint a Lora vagy a Szobafogság.

A rendező kiemelte: hangsúlyos szerepet szán a zenének, a főbb karakterekhez más-más zenei stílust társít, emellett olyan slágereket is felhasználnak, mint a Bizottság Szerelem című száma, vagy Presser Gábor Várlak című szerzeménye, amelyet Kovács Kati énekelt.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com