Hírek

Sétáljunk együtt Budapest hollywoodi helyszínein!

suszterszabobakakem2Cseh Tamás életének meghatározó színtereit, valamint híres budapesti forgatási helyszíneket ismerhetnek meg az érdeklődők a Hosszúlépés csapatának két új sétáján a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.

A zenész Bereményi Gézával közös albérletéből indul a Cseh Tamás nyomában Budán című séta, majd végigvezeti a turistákat a szokásos esti „presszókörükön” – közölték a szervezők az MTI-vel.

Útközben az érdeklődők megismerkedhetnek egyebek mellett azokkal a kortárs művészekkel is, akikkel a zenészek együtt múlatták az időt. A vezetők arra is kitérnek, hogyan viszonyult az államszocializmus idején a mindenkori hatalom Cseh Tamáshoz, végül pedig az is kiderül, ki volt a „Rajnák nevű klubvezető”. A sétát október 13-án, 17-én és 19-én szervezik meg.

A főváros híres forgatási helyszíneit, valamint a Magyarországra látogató világsztárok életének kulisszatitkait a Hollywood Budapesten című programon ismerhetik meg az érdeklődők. A sétán kiderül, hogy itt tartózkodásuk alkalmával milyennek látták az amerikai hírességek a magyar fővárost, hogyan lett a pesti utcákból hidegháborús helyszín, de szó lesz a filmtörténet leghíresebb magyar vámpírjáról, Lugosi Béláról is.

A programon október 12-én, 15-én és 20-án lehet részt venni, bővebb információk a www.hosszulepes.org oldalon olvashatók.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com