Hírek Magazin

Sikeres volt a Friss Hús

Daazo.com: Friss Hús a Toldiban

Ahogy arról már a múlt héten beszámoltunk, a Daazo.com március 28-án és 29-én fesztivált rendezett a Toldi moziban, hogy a filmrendezők bemutathassák legújabb rövidfilmjeiket. Mivel a Magyar Filmszemle elmaradt, szükség volt egy ilyen rendezvényre, hogy eljuthassanak az alkotások a nézőkhöz.

A közönség is így gondolta ezt, a kétnapos fesztiválon közel 1500-an fordultak meg. A vetítések után a nézők Gyenge Zsolt kritikus közvetítésével beszélgethettek az alkotókkal. Szavazni is lehetett, Nagy Dénes Lágy eső, valamint Tóth Barnabás Újratervezés című filmje lett a legkedveltebb a bemutatott 26 mű közül. A Campfilm gyártásában és a belga Novak Prod együttműködésével készült Lágy eső című kisfilm Tar Sándor novellájának adaptációja. A rendező egyéb elfoglaltsága miatt László Sára producer vette át a fődíjat, amelyhez értékes ajándékok is jártak.

A Toldi mindenképpen műsoron szeretett volna tartani egy kisfilmet, ám a 28 perces Lágy eső túl hosszú a forgalmazásra. Megoldásként a közönség által második legjobbnak tartott Újratervezést fogják vetíteni még egy hónapig. A film a Laokoon Film és a Rákospalotai Önkormányzat segítségével valósult meg, a főszerepben pedig Pogány Judit és Kovács Zsolt láthatók.

A Daazo.com továbbra is igyekszik bemutatni kisfilmeket, és a Friss Húst is szeretnék újra megrendezni jövőre.

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com