Hírek

Sorozat készül a Szigorúan bizalmasból

Tévéképernyőre adaptálja James Ellroy krimiregényét a CBS. A Szigorúan bizalmas legutóbbi változata a több Oscar-díjra jelölt 1997-es mozifilm volt Curtis Hanson rendezésében.

Nem az első próbálkozás lesz ez a Szigorúan bizalmas sorozatként való bemutatására. Korábban egy pilotig jutottak Eric Roberts és Kiefer Sutherland főszereplésével, mely a ’97-es film DVD-extrái közé kerültek. 2013-ban pedig maga Ellroy házalt tévéknél a sorozat ötletével – végül a CBS karolta fel az ötletet.

Az eredeti regény, az L.A. Confidential 1990-ben jelent meg egy, az 50-es évek Los Angelesét bemutató széria harmadik részeként. A könyvsorozatból ezen kívül csak A fekete dália jutott el a nagyvászonig, Brian De Palma rendezésében. Azonban a Szigorúan bizalmas sikerét nem érte el, hiszen az a Legjobb adaptált forgatókönyv és Legjobb női mellékszereplő (Kim Basinger) Oscar-díját is hazavitte.

A sorozat három detektív, egy hollywoodi színésznő és egy riporternő párhuzamosan építkező történetét követi majd nyomon.

A helyszín természetesen a bűntől mocskos Los Angeles lesz, ahol egy sorozatgyilkos garázdálkodik. Az L.A. Confidential így beáll a sorba a Fargo, a Blöff, a Különvélemény és egyéb népszerű mozifilmek tévéképernyőre ültetett adaptációi közé.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com