Negatív csúcsot döntött az Oscar-gála nézettsége: még a korábbi legrosszabb eredménynél is 3 millióan kevesebben voltak kíváncsiak rá.
Az Egyesült Államokban az ABC hálózat közvetítette a 92. Oscar-gálát, és a Nielsen mérései szerint még sosem voltak ilyen kevesen kíváncsiak rá – írja a Rolling Stone. Ami meglehetősen rossz hír az eleve népszerűségi problémákkal küzdő gála számára.
Az Oscar-gála nézettsége 2014 óta folyamatosan esett; csak tavaly, 2019-ben ért el egy apró felfelé ugrást. Most azonban jócskán lefelé korrigált: a 2018-as korábbi mélypontnál is 3 millióval kevesebb amerikai néző figyelte a műsort a tévében, összesen 23,6 millió fő. Szintén fájdalmas (mármint az ABC számára), hogy várhatóan a reklámbevételek is visszaesnek: a műsor a 18-49 éves célcsoportnál 31%-ot esett idén.
A visszaesés az egész díjszezont érintette. A Fox Emmy-gálája szeptemberben 32%-ot esett, a januári Golden Globe és Emmy díjátadókra pedig 4 illetve 6 százalékkal voltak kevesebben kíváncsiak (tévén), mint tavaly.
Hogy a visszaesés mennyiben tulajdonítható a tévézés általános visszaszorulásának, a cord-cutter generáció ízlésének, vagy mennyiben kifejezetten az Oscar-gála iránti érdeklődés hanyatlásának, azt a számból természetesen nem tudhatjuk meg. Az Oscar a diverzitás és a női egyenjogúság hiányai miatt éppúgy kritikákat kap, mint amiatt, hogy nem egyezik meg a közízléssel (nem mintha feladata lenne). Maga a show sokak szerint túl hosszú, még úgy is, hogy az utóbbi két évben jócskán visszavettek az időtartamból (az idei gála három és fél órás volt) – és sokak szerint unalmas is, amin ki tudja, segített-e vajon, hogy idén nem volt házigazda.
Az Akadémia láthatóan jelentős erőfeszítéseket tesz valamennyi probléma megoldására, de ha a jövő évi nézettség is ekkora visszaesést mutat majd, azt nehéz lesz átmeneti trendnek nevezni és alapvető reformok nélkül hagyni.