Hírek

Sosem találod ki, kit szántak eredetileg Timothée Chalamet mellé a Szólíts a nevedenben

Armie Hammer és Timothée Chalamet a Szólíts a neveden című filmben

James Ivory író-rendező hamarosan megjelenő memoárja szerint az elmúlt évek egyik legszebb romantikus filmje kicsit máshogy alakult volna, már ami a két főszereplőt illeti. A Szólíts a neveden duójának másik felét ugyanis eredetileg nem Armie Hammer játszotta volna el.

Közel 60 éves hollywoodi pályafutással a háta mögött írt memoárt James Ivory, aki többek között olyan filmeken dolgozott mint a Napok romjai, a Túlélni Picassót, a Maurice vagy a Szoba kilátással. Az érkező könyvben pedig a Szólíts a neveden elkészítéséről is mesél majd az alkotó, hiszen nem csak a később Oscar-díjat érő forgatókönyvet írta hozzá, hanem egy ideig a rendezői munkálatokat is megosztották Luca Guadagninóval.

Noha mostanra nehéz lenne bárki mást is elképzelni Oliverként, anno Shia LaBeouf neve merült fel a szerepre.

Sőt, a színész saját költségén repült el egy meghallgatásra, hogy találkozzon a rendezőkkel és közösen olvasson Timothée Chalamet-vel. Ivory saját bevallása szerint eléggé óvatosan állt Labeouf castingolásához, mivel szerinte nehezen illett rá a karakter. De amint látták és hallották a két színészt együtt, mind ő, mind Guadagnino odáig meg vissza voltak.

Shia LaBeouf azonban nem a botránymentes magánéletéről híres. Akkoriban problémái voltak az aktuális barátnőjével és a hatóságokkal is, ezért az olasz rendező inkább úgy döntött, hogy más irányba kezdenek el nézelődni.

Így esett – egy kissé ironikusan -, hogy a szerep Armie Hammeré lett, akit az év eleje óta mellőz a filmes szakma, miután egy sor megbotránkoztató és aggodalomra okot adó magánbeszélgetése került napvilágra.

A színészt menesztették A keresztapa készítéséről szóló sorozatból, illetve a Shotgun Wedding című romantikus vígjátékból is, amiben Jennifer Lopez oldalán tűnt volna fel. Kenneth Branagh legújabb Poirot-adaptációja, a Halál a Níluson pedig a koronavírus miatti csúszások után még egy évvel később kerül csak a mozikba, Hammer botránya miatt.

Mindez pedig természetesen a Szólíts a neveden folytatását sem teszi egyszerűvé. A projekt egyelőre egy kicsit lóg a levegőben, noha Luca Guadagnino rendező biztosan visszatér majd.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com