A héten hozta nyilvánosságra a Fox a legújabb X-Men film, a Sötét Főnix előzetesét, melynek végén világosan jelezték: február 14-től láthatjuk a képregényadaptációt. Nem volt igaz.
Pár nappal az előzetes után már be is jelentették, hogy újból átstrukturálják a premiereket, ez pedig nem jelent jót a régóta etetett közönségnek. A Sötét Főnixről csak keringtek eddig a pletykák, hogy nem működik a film és sok jelenetet újra kell forgatni. Többen már előre temették a produkciót és arról is beszéltek, hogy a Disney – mely felvásárolta a Foxot – nem engedi majd bemutatni a filmet, se a szintén tologatott Új mutánsokat. Végül nem így lett, és az előzetes talán megnyugtatta a rajongókat – nem sokáig.
A Fox szervezése után a február 14-ei dátumot az Alita: A harc angyala című anime-adaptációnak szánják – előzetes itt. Robert Rodriguez és James Cameron közös projektjét már szintén sokadik alkalommal helyezik át. A Sötét Főnix így kicsúszott Valentin-napról és bekerült a nyári szezonba.
Minden bizonnyal kockázatos lesz a negyedik Bosszúállók film után egy hónappal újabb képregényfilmet bemutatni. Nem tudni, hogy a Fox ennyire bízik a Sötét Főnixben, vagy csak a nyári blockbuster-szezon reménye kecsegtetett – esetleg a film nincs még teljesen kész és szimplán idő kell.
A Sötét Főnix tehát június 7-től kerül az amerikai mozikba.
Közvetlen folytatása lesz a 2016-os Apokalipszisnek. A főbb szerepekben James McAvoy, Michael Fassbender, Jennifer Lawrence, Jessica Chastain, Nicholas Hoult és a címszerepet alakító Sophie Turner. A rendező az elsőfilmes Simon Kinberg lesz, aki korábban írója és producere volt a szériának.