Hírek

Megtalálták a Space Invaders-film forgatókönyvíróját

A legendás Space Invaders árkád játék megfilmesítéséről már régóta keringenek hírek. Most végre egy lépéssel közelebb kerültünk a megvalósításhoz.

Egy városi legenda szerint a Space Invaders révén Japánban annak idején hiány alakult ki a 100 jenes érmék körében. Annyi egészen biztos, hogy népszerűsége miatt hosszú ideig a játéktermekben eleinte csak a játék különböző változataival lehetett játszani.

Érthető tehát, hogy a Warner Bros. hosszú ideje próbálja összehozni a Space Invaders-filmet, amihez 2014-ben meg is szerezte a jogokat. 2015-ben pedig Daniel Kunka neve merült fel forgatókönyvíróként. A kezdeményezés akkor körülbelül ennél a pontnál akadt el.

Jason Blum producer az egyik, akinek a neve leggyakrabban felmerül a filmmel kapcsolatban. Habár Blum már számos sikert könyvelhetett el Hollywoodban, a Space Invaders moziélmény még várat magára.

Most a stúdió leporolta az ötletet, és a New Line Cinema égisze alatt látott hozzá a megvalósításhoz. Megtalálták azt a forgatókönyvírót, aki remélhetőleg filmanyagot lehel a ’70-es évek népszerű Taito árkád játéka mögé. 

A név most már hivatalos: Greg Russo fogja írni a forgatókönyvet Tomohiro Nishikado 1978-ban világhódító útjára induló játékához.

Az űrlények és emberek ellentétére épülő alaphelyzet köré filmet szőni izgalmas feladat. Greg Russo pedig úgy tűnik, a számítógépes játékokon alapuló filmek forgatókönyvének írására szeretne specializálódni.

Nemrég fejezte be a Mortal Kombat rebootjának forgatókönyvét, aminek producerei Akiva Goldsman, Joby Harrold és Tory Tunnell, továbbá ő írja a Resident Evil forgatókönyvét, a F.E.A.R. adaptációját, illetve a Netflix számára a Death Note 2. forgatókönyvét is.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com