Hírek

Spike Lee és az HBO együtt forgat hatalmas dokumentumfilmet New Yorkról, 9/11-től a koronavírus-járványig

Az NYC Epicenters 9/11-2021½ című, többrészes dokumentumfilm a világ fővárosának húsz évét mutatja be.

Sosem látott, nagyívű portré; az élet, a veszteségek és a túlélés eposzba illő krónikája – így írja le a HBO Documentary Films a stúdió készülőben lévő nagy, többrészes dokumentumfilmjét, az NYC Epicenters 9/11-2021½ című alkotást. A film Spike Lee rendezésében készül – írja a Deadline.

A címet körülbelül így fordíthatnánk le, már ha a stilizálást kihagyjuk: „New York-i epicentrumok 9/11-től 2021 közepéig”. Az „epicentrumok” kifejezés pedig mind a 2001-es terrortámadásokra, mind a nagy járványra utal – írják.

A film a new yorki lakosok portréja kíván lenni, „amint újjáépítenek és helyreállítanak, egy pusztító terrortámadástól a folyamatban lévő járványig”; a film „megdöbbentő mennyiségű vizualitást” tár majd a nézők elé, és a new yorki társadalom széles rétegeit szólaltatja majd meg.

Spike Lee a következő nyilatkozatot tette közzé: „Mint new yorki lakó, akinek az ereiben a narancssárga és a kék áramlik (New York színei), büszke vagyok rá, hogy egy Spike Lee közös alkotást készíthetek arról, hogyan vészelte át az én városom, a mi városunk a 9/11-es események és a járvány epicentrumait. Több mint kétszáz interjúban ástunk annak mélyére, mi teszi New Yorkot Isten teremtésének legnagyszerűbb városává, és egyúttal a sokféle lakos életének mélyére is. Századokon át írták megmondóemberek és egyszerű utálkozók, hogy New York halott és már szaglik is, de mindig tévedtek: veszíteni fogsz, ha New York, New York ellen fogadsz, és ez az igazság.

A film még ez évben megjelenik az HBO-n és az HBO Max-on is streamingelhető lesz a 2001-es terrortámadások húszéves évfordulója tiszteletére.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés