Hírek

Szakmai előadásokkal várja a nézőket az 5. Magyar Filmhét

A hétfői megnyitó után április 23-án, kedden többek között a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjában készült alkotásokat, valamint pályakezdő alkotók rövidfilmjeit is vetítik az 5. Magyar Filmhéten. Április 25-én, csütörtökön pedig két szakmai előadást is hallgathatnak az érdeklődők.

A hétfői megnyitó után április 23-án, kedden többek között a Kabos és a Karádi teremben a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjában készült alkotásokat, valamint pályakezdő alkotók rövidfilmjeit is vetítik az 5. Magyar Filmhéten.

Április 25-én, csütörtökön 19 órától a Korda teremben a magyar filmigazgatási rendszer jogi, igazgatási hátteréről, felépítéséről és működéséről Dr. Kollarik Tamás tart előadást. A szakember több éven át volt a Budapest Film Zrt. felügyelőbizottsági tagja. Könyvkiadóként, producerként, gyártásvezetőként, ötletgazdaként, forgatókönyvíróként, szerkesztőként és szakértőként számos könyv, DVD, dokumentum- és reklámfilm megalkotásában vett részt.

2010-ben a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjévé választották, 2010 és 2012 között a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) vezetője volt. 2010-ben az NMHH Médiatanácsának tagjává választották, 2011 óta pedig a Médiatanács által üzemeltetett Magyar Média Mecenatúra program koordinátora. A Károli Gáspár Református Egyetemen és a Budapesti Metropolitan Egyetemen megbízott oktató. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) konzisztóriumi tagja.

Az előadást követően 20 órától Dr. Lábody Péter tart előadást a szerzői jogokról, a filmes jogok közös kezeléséről,

avagy, hogy ki, mit és milyen alapon engedélyez, szed be és oszt fel a filmek felhasználásai után. Dr. Lábody Péter a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Szerzői Jogi Főosztályának főosztályvezető-helyettese, infokommunikációs szakjogász, a Szerzői Jogi Szakértő Testület tagja. 2006-ban végzett a Pécsi Tudomány Egyetem Állam- és Jogtudományi karán, majd ügyvédjelöltként dolgozott polgári joggal, szellemi tulajdonnal, média joggal foglalkozó ügyvédi irodákban.

Az ügyvédjelölti időszakot követően a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Európai Uniós Jogi Főosztály szellemi tulajdonnal foglalkozó osztályán dolgozott szakreferensként, s a Magyar Uniós elnökség stábjában munkacsoport-vezetői tisztséget töltött be. Ezt követően került 2012-ben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához, ahol szakértői és nemzetközi szerzői jogi osztályvezetői kinevezését követően 2013 decemberétől tölt be főosztályvezető-helyettesi munkakört.

Sajtóközlemény

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com