Hírek

Szarajevóban lesz Grosan Cristina első filmjének világpremierje

Az A legjobb dolgokon bőgni kell meghívást kapott a rangos versenybe a Szarajevó Szíve díjért. A nemzetközi zsűri tagja lesz Horvát Lili is, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre forgatókönyvíró-rendezője.

Grosan Cristina első mozifilmjében, A legjobb dolgokon bőgni kell-ben olyan harmincasokról mesél, akik egyszerre próbálnak megfelelni saját maguknak és a környezetüknek, miközben az életük alapvető döntéseit sem képesek meghozni. Úgy élnek, mintha még mindig egyetemisták lennének: közös albérletben, üres hűtővel, éjszakai bulikkal, két óra alvással, másnapokkal. Szeretnék máshogy csinálni, mint az előző generáció, ugyanakkor menekülnek a döntések elől. A legjobb dolgokon bőgni kell hitelesen, őszintén és nagy adag öniróniával mutatja be az útkeresést.

A legjobb dolgokon bőgni kell a mostani harmincasoknak és a szüleiknek szól. A kapunyitási pánik egy valós állapot, a megfelelési kényszer és az összehasonlítás mások sikereivel nagy terhet raknak az ember vállára.” – nyilatkozta Grosan Cristina.

Grosan Cristina erdélyi filmrendező a forgatókönyvet közösen jegyzi Rainer-Micsinyei Nórával, aki egyben a film főszereplője is. Az NFI Inkubátor Programjában készült dramedyben jelentős szerepet kapott Bányai Kelemen Barna, és tíz év után visszatért a mozivászonra Hernádi Judit.

Rövidfilmjeivel Grosan Cristina korábban számos nemzetközi fesztiválon szerepelt. A Vakáció a tengerparton című alkotását több mint egymillióan nézték meg online. Jelenleg cseh-magyar-olasz-szlovák koprodukcióban nemzetközi stábbal, Csehországban forgatja második nagyjátékfilmjét, Hétköznapi kudarcok munkacímmel.

A legjobb dolgokon bőgni kell 2019-ben – még filmtervként – szerepelt a szarajevói fesztivál Work in Progress elnevezésű szakmai programjában, és a legígéretesebb alkotásként díjazták. A hazai mozikban szeptember 16-tól lesz látható.

A szarajevói fesztivál dokumentumfilm versenyébe Körösi Máté Dívák című alkotása kapott meghívást, a diplomafilmek versenyében Bíró Bálint, Szakály Réka Anna és Rudolf Olivér munkái mutatkoznak be.

Bővebb információ itt olvasható.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com