Hírek

Szerdán kezdődik a 17. Anilogue Filmfesztivál – Animációkra fel!

Már csak párat kell aludni, hogy az ország egyik legrangosabb animációs fesztiválja megnyissa kapuit. Az Anilogue idén több mint 310 rövid- és egészestés filmet tűz műsorára. Íme a program legjava, előzetesekkel megspékelve.

2019. november 27. és december 1. között a 17. Anilogue-on a közönség az elmúlt év legjelentősebb animációs alkotásait láthatja a világ minden tájáról. 5 helyszínen 300 animációs rövidfilmet és 13 egész estés filmet kínál a fesztivál. Idén először immár 3 kategóriában több mint 50 film kerül versenybe, köztük a Kabul fecskéi című francia festményanimáció, melynek egyik rendezőnőjével, Eléa Gobbé-Mévellec-kel a közönség is találkozhat. A francia nyelvű előzetes itt látható.

Lesz három animált doku-válogatás, Dargay Attila szabadkézi rajzaiból kiállítás, filmjeiből vetítéssorozat és megannyi gyermek- és szakmai program egyaránt. A magyar animáció egyik legnagyobb alakja a mi kedvenc hazai alkotásokat felvonultató listánkon is több ízben szerepel.

November 27-én, szerdán 19 órakor a bristoli Aardman stúdió Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációja nyitja az idei Anilogue-ot az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A földkerekség legismertebb animált bárányának ezúttal egy ufót kell elbújtatnia a nyáj tagjai között. A fesztivál a berlini fal leomlásának idején játszódó, részben magyar készítésű Fritzi – egy forradalmi mese ősbemutatójával zárul a szombet esti díjkiosztó gálán.

Versenyen kívül vetítik az Anilogue-on a Medvevilág Szicíliában című olasz filmet, mely a XX. század egyik legjelentősebb gyerekkönyvét dolgozza fel. A japán Katsushi Sakurabi DanMachi: Orion nyila című alkotása is megtekinthető lesz, melyben a veszedelmes szörnyeket a legbátrabb földi halandók is csak istenekkel szövetkezve tudják legyőzni. A Chris, a svájci című animációs dokumentumfilmben a délszláv háború idején egy fiatal svájci újságírót rejtélyes körülmények között holtan találtak. Immár felnőtt unokatestvére, a film rendezőnője, Anja Kofmel úgy dönt, kinyomozza, mi is történt valójában.

A boldogság szerkezete című film húsz női alkotó tíz kisfilmjének fűzére, mely mind a Közös Jó Gazdaság különféle aspektusait, esélyeit latolgatják. A litván Gints Zilbalodis több díjat is nyert El innen! című filmjének – melyben egy fiú és egy kis madár egy motorkerékpáron igyekeznek elmenekülni a sötét szellemtől és hazatérni – minden egyes képkockáját maga készítette.

Budapestre érkezik Janno Põldma észt rajzfilmrendező, akinek a Lotte és az eltűnt sárkányok című új alkotását magyar nyelven egyetlen alkalommal vetítik majd. A nagyjátékfilmek versenyében további 4 egészestés animációt vetítenek majd. Ott lesz a Buñuel a teknősök labirintusában című spanyol film, melyben Luis Buñuelt követjük, amint 1932-ben egy szürrealista áldokumentumfilm készítésébe fog.

Hiroyasu Ishida A pingvinek titkos élete című sci-fijében egy japán kisváros lakóit ismerjük meg, akiknek nyári nyugalmát fenekestül felfordítja egy csapat pingvin megmagyarázhatatlan bevonulása.

Masaaki Yuasa legújabb filmjében, a Hullámok hátán című misztikus animében egy szörfös és egy tűzoltó valószerűtlenül megkapó szerelmi története bontakozik ki. Ugyancsak a versenyprogramban szerepel a francia Jean-François Laguionie új alkotása, a Herceg utazása, melyben a hajótörött majomfejedelmet egy olyan tudóscsalád menti meg és veszi pártfogásába, akiket a saját majomtársadalmuk mindaddig különcként kezelt, mert régóta hittek a hercegéhez hasonló, párhuzamos civilizációk létezésében.

A rövidfilmes szekcióban 16 ország 24 alkotása lesz majd látható és idén először 20, kifejezetten gyerekeknek készült animáció is versenyez majd, köztük több magyar film. A felsoroltakon kívül még rengeteg új animációs filmet, gyerekprogramot és animált dokumentumfilmet láthat a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Art+ moziban, a Francia Intézetben és a Lengyel Intézetben. A Magvető Café pedig a szakmai programoknak és közönségtalálkozóknak ad majd helyet.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..