Hírek

Szobrot emel Balatonfüred Bujtor Istvánnak

bujtorSzobrot emel Bujtor Istvánnak Balatonfüred, a munkával Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrászt bízták meg.

A művész már be is mutatta a leendő köztéri alkotás makettjét: egy vitorláson a Bujtor Istvánt ábrázoló alak a kormányos – mondta el Bóka István polgármester az MTI-nek.

Bujtor István hihetetlen mértékben népszerűsítette a Balatont filmjeivel, amelyek ma is élvezhetők, és melyeket ma is sokan néznek; bárcsak most is lenne olyan filmes, aki ekkora szeretet érez a Balaton iránt, és ennyit tesz érte – indokolta a döntést a polgármester.

A szobor elkészítéséhez a balatonfüredi önkormányzat 5, támogatók 7,5 millió forintot biztosítanak – tette hozzá.

Bujtor István több filmet is forgatott a Balaton-felvidéken, legfőképpen Balatonfüreden és Tihanyban, amelyekben Ötvös Csöpiként játssza a főszerepet Kern Andrással, vagyis Kardos dokival. A sorozat legutolsó darabját, A szerencse fiát 2007-ben vették fel ugyancsak Tihany és Balatonfüred környékén, és 2008-ban mutatták be.

Bujtor István 2007-től a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója volt, 2009-ben bekövetkezett haláláig.

A szobrot a tervek szerint május 5-én avatják fel a balatonfüredi móló előtt, a Vitorlás téren.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com