Hírek

Szörnyekkel harcol Matt Damon a Nagy Falon

nagy fal Látványos és izgalmas előzetest kapott a Matt Damon főszereplésével készült, nemes egyszerűséggel The Great Wall (A Nagy Fal) címet viselő grandiózus Yimou Zhang produkció. Az eleinte történelmi alkotásnak tűnő darab azonban gyorsan átvált szörnyekkel harcolós fantasy-kalandfilmbe. Talán épp ezért lesz érdekes, 2017-ben kiderül.

A rendező, Yimou Zhang olyan filmekkel örvendeztette eddig meg a nézőit, mint a Hős, A repülő tőrök klánja vagy Az aranyvirág átka. Alkotásai (tiszta ázsiai színészgárdával) nyugaton is hatalmas sikereket értek el mind szakmai, mind nézői berkekben, így kissé érthetetlen, hogy miért nyúlt most hollywoodi színészekhez. Persze remélhetőleg megmagyarázza a film, mit is keres egy Matt Damon, egy Pedro Pascal (Trónok harca) és egy Willem Dafoe a kínai nagy fal építésénél, a döntés így is eléggé visszás, főleg, hogy az elmúlt években kisebb-nagyobb botrányok már kialakultak ilyen etnikai kérdések kapcsán. Sokan az Egyiptom istenei miatt háborogtak, míg mások Scarlett Johansson (Ghost in the Shell) vagy éppen Tilda Swinton (Doctor Strange) miatt bírálták az álomgyárat, hogy nem mernek az eredeti történetnek megfelelő nemzetiségű szereplőt választani bizonyos filmekhez.

Persze ettől még a film lehet jó, főleg, hogy valami újat ígér: a kínai nagy fal legendáját éleszti fel és egészen más szemszögből hozza el nekünk a fal építésének történetét. Az alkotás (az előzetes alapján) azt meséli el, hogy a több mint másfél ezer évig tartó építkezés mögött nem az emberi ellenségtől való félelem lapult, hanem valami annál is borzalmasabb. A fal nem a mongol hódítókat volt hivatott kívül tartani Kína területéről, hanem különleges és titokzatos szörnyeket.

És bár ezekből a szörnyekből egy szemet látunk nagyjából 1 másodperc erejéig az előzetesben, az így is sokat ígér: misztikus hangulat, gyönyörű táj, a keleti filmektől jól megszokott színkavalkád, izgalmas akció és hatásos lassított jelenetek.

A forgatókönyvön egyébként heten dolgoztak, a produkciós dizájnért pedig a kétszeres Oscar-díjas John Mhyre (Chicago, Egy gésa emlékiratai) a felelős. Matt Damon, Pedro Pascal és Willem Dafoe mellett pedig láthatjuk majd még Andy Laut, Tian Jinget és Eddie Penget is.

A The Great Wall várhatóan 2017 februárjában kerül a mozikba.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com