Hírek

Quentin Tarantino médiaössztűz alatt

Egy 2003-as rádióinterjú került elő az elmúlt napokban, mely igen rossz fényben tünteti fel Quentin Tarantinót. A rendező ugyanis azt nyilatkozta, szerinte nem történt erőszak Roman Polanski ügyében.

Tarantino most egy Uma Thurmannel készült New York Times cikk miatt van reflektorfényben. Thurman, akivel a Ponyvaregényben és a Kill Billben is együtt dolgoztak, Weinsteinről nyilatkozott benne, valamint beszélt egy balesetről, mely a Kill Bill forgatásán történt vele. Thurman autóbalesetet szenvedett, és ezt Weinsteinék cége igyekezett eltitkolni – annyira, hogy a felvételt csak mostanra sikerült előkeríteni.

A rendező egy Deadline-on megjelent válaszinterjúban igyekezett tisztázni a vádakat, miszerint ráerőltette volna Umára az autóvezetős jelenetet. Szerinte itt csupán hiba történt, az utat ő maga ellenőrizte le, és élete egyik legnagyobb baklövésének tartja azt, ami Umával történt. Tarantino azt nyilatkozta, hogy nem történt agresszív befolyásolás a részéről, csupán a színésznővel hosszú évek során kiépült bizalmi kapcsolata tört meg.

Ha nem lenne elég, felbukkant egy 2003-as Howard Stern műsorában elhangzott interjú is, melyben Tarantino elég arcátlanul érvelt amellett, miért nem történt erőszak Roman Polanski ’70-es évekbeli esetében. Polanskit egy 13 éves lány megerőszakolásáért ítélték el, de Tarantino szerint a lány benne volt a dologban.

15 évvel később azonban már másképp vélekedik erről Tarantino, és ezúton bocsánatot kért az áldozattól, Samantha Geimertől.

Különösen fontos ez a dolog, ugyanis a rendező legújabb filmje 1969-ben, a Charles Manson-gyilkosságok idején játszódik majd és Roman Polanski figurája megjelenik a történetben. Polanski felesége, Sharon Tate ugyanis a Manson-gyilkosságok áldozatává vált, miközben várandós is volt.

Tarantino emellett azért is válhat a közeljövőben még nagyobb célponttá, mert Weinsteinnel elég jó kapcsolata volt. Nyilatkozata szerint „Eleget tudtam róla ahhoz, hogy többet tegyek.”. A rendező ellen Jessica Chastain és Judd Apatow is felszólalt már a Twitteren. Előző a nők elleni erőszakosságot vitatta, mely a Kill Billben érhető tetten; utóbbinak pedig Polanski szerepeltetésével voltak aggályai.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..