Hírek

Tarolt az Eszeveszett esküvő a 7. Mozinet Filmnapokon

Több mint 4500 nézője volt a 7. Mozinet Filmnapoknak a hosszú hétvégén Budapesten a Puskin moziban és országosan további 13 város art mozijában, ahol premier előtt vetítették a Cannes-i, Velencei és Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjából válogatott öt új filmet – Eszeveszett esküvő, Szeretet nélkül, Megtorlás, Fortunata, Viszontlátásra odafönt. Emellett 12 alkotás újra látható volt a mozivásznon, köztük több magyar film is.

A 7. Mozinet Filmnapok premier előtti filmjei közül több városban is teltházzal futott minden idők legsikeresebb francia filmje, az Életrevalók rendezőinek új vígjátéka, az Eszeveszett esküvő, valamint az Oscar-díjra jelölt Leviatán rendezője, Andrej Zvjagincev Cannes-ban a zsűri díját elnyert Szeretet nélkül című drámája. Utóbbi kapcsán a Puskin mozi közönsége a Pszichorendelés két pszichológusával, Böhönyey Mártával és Tóth Melindával beszélgethetett a nagyvárosi társas magányról.

Sokan voltak kíváncsiak a Fortunata című olasz filmre is, melynek főszereplőnője, Jasmine Trinca a legjobb színésznő díját nyerte el idén Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban, valamint Pierre Lemaitre világhírű regényének látványos adaptációjára, a Viszontlátásra odaföntre is.

A holland rendezőzseni, Martin Koolhoven részben Magyarországon forgatott filmje, a Megtorlás Guy Pearce-szel és Dakota Fanninggel a főszerepben a családon belüli erőszak lélektanát ábrázolja. A film női producerével, Els Vandevorsttal találkozhatott is a Puskin mozi közönsége. A #MeToo kampányhoz kapcsolódva a forgalmazó Mozinet az egyik vetítés teljes, rá eső bevételét a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) számára ajánlotta fel.

Emellett a 7. Mozinet Filmnapok keretében további 12 olyan alkotás is újra látható volt a mozivásznon, amelyek többsége már nincs műsoron. A Porto 35mm című lenyűgöző és különleges szerelmesfilmet 35 mm-es kópiáról vetítették teltházas teremben. A távol-keleti filmeket Park Chan-wook kultfilmje, A szobalány, az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű animéje, A fiú és a szörnyeteg és a Kecskeméti Animációs Filmstúdió közreműködésével, japán-francia koprodukcióban készült A vörös teknős képviselte. A közel-keleti kultúrát az Oscar-díjas Az ügyfél hozta el, Kelet-Európából pedig a lengyel Az utolsó család érkezett. Stefan Zweig is a régióból indult, de a Stefan Zweig: Búcsú Európától az írónak az amerikai kontinenseken, emigrációban töltött éveit mutatja be, így a filmmel többek között Argentína és Brazília egzotikus tájaira is eljuthattunk.

A 7. Mozinet Filmnapokon az idei év nagy magyar sikerfilmjei is újra nagy sikert arattak! Teltházzal futott a hétvégén a menekültválság emberi oldalával foglalkozó Az állampolgár, az Arany Medve-díjjal kitüntetett és frissen Oscarra nevezett Testről és lélekről, illetve a Simonyi Balázs ultramaratonját bemutató Ultra.

A filmek mellett izgalmas programok is várták a filmbarátokat Budapesten a Puskin moziban: volt művészetterápiás és maszkkészítő workshop, óriás társasjáték, és egy fergeteges filmes buli, maszkmesterrel és Joanna (Dakota Fanning) jelmezekkel.

A 7. Mozinet Filmnapokat 2017. október 20-23. között a budapesti Puskin moziban, a békéscsabai Center moziban, Debrecenben az Apollóban, Győrött a Rómer Házban, Kecskeméten az Otthon Moziban, Miskolcon a Művészetek Házában, a nyíregyházi Krúdy Gyula Art Moziban, a pécsi Apollóban, a szegedi Belvárosi moziban, Szentendrén a P’Art moziban, Szolnokon a Tisza moziban, Szombathelyen az Agora Savariában, Tapolcán a Városi moziban és Veszprémben az Agóra VMK-ban rendezték meg.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com