Hírek

Tarr Béla kapja a bécsi Let’s Cee Filmfesztivál életműdíját

Tarr Béla kapja a 2018-as Let’s Cee Filmfesztivál életműdíját. A közép-kelet-európai térség legkiemelkedőbb filmjeit bemutató seregszemlét április 13. és 22. között rendezik meg Bécsben.

A mustrán Tarr Béla személyesen mutatja be A torinói ló című alkotását, és mesterkurzust is tart a filmkészítés művészetéről – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében, amely szerint közép-kelet-európai és a kaukázusi régió, valamint Törökország és Ausztria 35 év alatti rendezői január 31-ig jelentkeznek alkotásaikkal a fesztivál rövidfilmes versenyére.

A rövidfilmes versenyt a Brexithez és a katalán válsághoz is kapcsolódva Együtt vagy külön címmel hirdették meg. A beküldött pályamunkák közül a kategória legjobbjait az iráni származású Arash T. Riahi és Arman T. Riahi vezetésével összeülő szakmai testület választja ki. Az 1500 eurós (mintegy 470 ezer forint) fődíjat a bécsi Uránia Moziban fogják átadni.

A programra versenyen kívül 35 évnél idősebb alkotók is jelentkezhetnek, a Denis Mujovic bosnyák-holland producer és a fesztiváligazgató Magdalena Żelasko által legjobbnak ítélt pályamunkákat le is vetítik a fesztiválon. A versenyen kívül vetített alkotások is esélyesek a rövidfilmes kategória szintén 1500 eurós közönségdíjára.

A versenybe beválogatott rövidfilmek alkotói közül tízen ott lehetnek a Let’s Cee Filmfesztiválon.

 

Frissítés: időközben kiderült, hogy a szervezők hibás közleményt juttattak el az MTI-hez. Tarr Béla az idei rendezvényen kapott életműdíjat és tartott mesterkurzust.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya