Hírek

A rendezője is otthagyta a Sikoly 7. részét

sikoly 6

A két főszereplő már tovatűnt, most Christopher Landon dobbantott a Sikoly 7. fedélzetéről. Nem állnak kedvezően a csillagok a horrorfilm számára.

Nagyjából egy hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a Sikoly 7. produkciója mennyire a feje tetején áll. Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett rendezőpárosát a Boldog halálnapot! és a Freaky alkotójára, Christopher Landonra cserélték – ez még a kisebb baj, hiszen a horrorban bőven jártas emberről beszélünk. Nagyobb para, hogy a széria ötödik részében felvezetett új főszereplők, Melissa Barrera és Jenna Ortega sem térnek vissza. Előbbit Palesztina mellett és mondatai szerint Izrael „etnikai tisztogatásával” szemben kiálló posztjai miatt menesztette a Paramount, utóbbi pedig végül úgy döntött, távol marad. Bár Ortega esetében a Wednesday második évadjának forgatására hivatkoztak, de egyáltalán nem biztos, hogy a produkciós menetrendje miatt lépett le.

Maradt tehát egy film, amelynek nincs főszereplője.

A Sikoly VI. elkészülte is előrejelezte, ilyen helyzetek előfordulhatnak majd, amikor Neve Campbell döntött úgy, nem vesz részt a filmben. Indoklása szerint hiába segítette a sorozat sikerét több évtizeden keresztül, méltatlan volt a fizetés, amit felajánlottak neki a megjelenésért cserébe. Most a stúdió, a hírek szerint, igyekszik meggyőzni őt, térjen vissza a hetedik részben főhősként – ráadásul az utoljára a harmadik epizódban látott Patrick Dempsey-vel az oldalán, aki azóta frissen szerepelt a Hullaadás című slasherben.

Ha be is jönne a Paramount számítása, és képesek lennének Campbellnek és Dempsey-nek megfelelő ajánlatot adni, akkor is kell keresniük egy új rendezőt. Christopher Landon ugyanis – bár hiába lenne láthatóan megfelelő a projektre, eddigi filmjei ugyanis erre predesztinálták – szintén távozik. Az alkotó Twitterén jelentette be a lépést. „Ez egyeseknek csalódást fog okozni, másoknak pedig örömet. Ez egy álommunka volt, ami rémálommá változott. A szívem szakad meg minden érintettért. Mindenkiért. De itt az ideje továbblépni” – írja.

Az idén márciusban megjelent Sikoly VI. igazi sikerdarabnak bizonyult 168 millió dollárt meghaladó nemzetközi összbevételével, azonban nem tudni, mikor lesz ebből folytatás, ha készül egyáltalán.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com