A Tenet bemutatását megelőző várakozásnál csak a bemutatást követő felhajtás nagyobb.
Méghozzá több okból: egyrészt mert Nolan – fanyalgók ide vagy oda – olyan rendező, akinek nagyjából minden lépését visszafojtott lélegzettel figyeli a filmszakma és a rajongók egyaránt. Másrészt a koronavírus okozta premier-eltologatási láz, valamint a tény, hogy a járványhelyzet okozta bezárások után épp ez volt az első nagy költségvetésű film a mozikban, olaj volt a tűzre – mígnem
már az is azzal foglalkozott, hogy mikor érkezik végre a Tenet a mozikba, akit egyébként Nolan munkássága kevéssé foglalkoztat.
Ugyan az USA-ban szeptember 3-án lesz a hivatalos premier, hazánkban már augusztus 26-án debütált a Tenet. Magyarország mellett többek között Nagy-Britanniában, Dél-Koreában, Franciaországban, Németországban, Ausztráliában, Olaszországban és Spanyolországban mutatták be a filmet elsőként, de máig (augusztus 28.) további hetven országban kerül mozikba. Becslések szerint az első öt napban 25 millió dolláros nemzetközi bevétel várható, ám bizonyos források szerint ennél magasabb számra, akár 30-40 millió dollárra is számíthatunk – írja a Deadline.
Kérdés, hogy egy ilyen ingatag helyzetben mennyire helytállóak a jóslatok, valamint az is bizonytalan, hogy az első öt nap után mire számíthatunk majd: hoz-e a szeptember további korlátozásokat, mert ha igen, az szinte biztosan torzítani fog az előre kalkulált eredményeken. Például Ausztrália nagy részén szép számokat mutatnak fel a mozipénztáraknál a Tenet kapcsán, ugyanakkor Victoria államban zárva vannak a mozik –
ezek a speciális tényezők márpedig eddig még nem látott, nehezen megjósolható módon befolyásolják a statisztikákat.
Jellemző az is, hogy a járvány okozta csúfos pénzügyi veszteségeken (Dél-Koreában például a teljes idei bevétel 70%-kal múlta alul a tavalyi évét) a Tenet premier előtti vetítéseivel szándékoznak szépíteni. Ezt azonban nem tudják megtenni mindenhol, ugyanis több országban, vagy bizonyos országrészeken, városokban még most is zárva vannak a mozik.