Hírek

Nem javít az összképen a Terminátor: Sötét végzet új előzetese

Tim Miller és James Cameron kooperációja, a Terminátor: Sötét végzet a második rész közvetlen folytatása lesz.

A Terminátor-sorozat már évek óta haldoklik. Az 1984-as első rész után hét évvel későbbi folytatás lezárta a történetet. Sarah Connor és a T-800-as megakadályozták az Ítélet Napjának eljövetelét – logikus lett volna lekerekíteni a sorozatot. A Terminátor népszerűsége azonban kivívott még három új filmet, melyek nemcsak hogy képtelenek voltak felérni James Cameron eredeti kettőjéhez, de önmagukban is csapnivaló alkotások voltak. A gépek lázadása túlságosan másolta elődjét, a Megváltás semmiben sem hasonlított rá és hangulatát vesztette, a Genisys pedig a nosztalgiában tapicskolva írta felül a korábbiakat.

A Sötét végzet viszont eltörli azt, ami eltörölte az előzményeket, így az eltörlés eltörlésével visszajutottunk oda, ahol már nem kéne folytatni a történetet.

Az Ítélet Napja ugyanis nem történt meg, Sarah Connor (Linda Hamilton) megöregedett, de most vissza kell térnie, hogy egy új fenyegetéssel vegye fel a harcot. Segítenie kell egy jellegtelen fiatal lányt és egy aligha érdekesnek tűnő „szupernőt” (Mackenzie Davis). Közben valahol Arnold Schwarzenegger is bekukkant, hiszen nélküle nem lehet Terminátort csinálni.

A korábbi előzetes alapján is egy CGI-terhelt borzalomnak tűnt a Sötét végzet, és ezen a második ízelítő sem változtat. Mackenzie Davis ismét nagyon komolyan néz, a tinilánynak továbbra sem jön át bármiféle személyisége, az új halálosztó (Gabriel Luna) még mindig képtelen fenyegetést jelenteni. Már az előzetesben szétrúgják a seggét vagy háromszor – tőle kéne félnünk? Valószínűleg Linda Hamilton fogja elvinni a műsort, őt pedig már évtizedek óta nem láthattuk ekkora produkcióban.

Az R-besorolás pár levágott végtagban és digitális vérfröccsben jelentkezik, de valószínűleg ez sem lesz képes megakadályozni, hogy a Terminátor: Sötét végzet újabb szög legyen a sorozat koporsójában. A film október 13-én érkezik a hazai mozikba.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com