Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című drámájával kezdődik augusztus 21-én a 11. Vukovári Filmfesztivál (VFF), amely augusztus 26-ig tart a Duna menti településen és még négy horvát városban.
A fesztivál honlapja szerint tíz helyszínen mintegy nyolcvan filmet mutatnak be a rendezvény egy hete alatt. A nyitórendezvényen Enyedi Ildikó rendező is jelen lesz. A Duna menti országok filmjeinek hivatalos versenyprogramjában a játékfilmes kategóriában nyolc alkotás indul, köztük még egy magyar: Mundruczó Kornél Jupiter holdja című műve.
A versenyfilmek Magyarországon kívül Szerbiából, Romániából, Ausztriából, Németországból és Csehországból érkeznek, egy film pedig Horvátország és Bosznia-Hercegovina koprodukciójaként indul. Az alkotásokról két háromtagú zsűri dönt, egy a játék- és rövidfilm, egy pedig a dokumentumfilm kategóriában.
A mustrán a rövidfilmes versenyben szintén nyolc, a dokumentumfilmek között pedig 12 alkotás indul. Mindkettőben indul magyar alkotás, az elsőben Deák Kristóf Mindenkije (Sing), míg a másodikban Bereczki Csaba új zenés dokumentumfilmje, a Soul Exodus.
Versenyen kívül mutatják be a világ filmfesztiváljainak legjobb műveit,
a többi között a francia Robin Campillo 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című alkotását, amely a 70. cannes-i fesztiválon a zsűri nagydíját nyerte el. A film az Act Up AIDS-ellenes mozgalomnak a megalakulását követő első éveiről szól az 1990-es években. Bemutatják Andrej Zvjagincev orosz rendező Szeretet nélkül című filmjét is, amely elnyerte a cannes-i fesztivál zsűrijének díját. A film egy házaspárról szól, akik válófélben vannak, és egy nap eltűnik a kisfiúk, ezért kénytelenek összefogni, hogy megtalálják.
A vasárnapig tartó fesztiválon a legjobb jutalma (Az Aranyuszály díj mellett) a terjesztési jog megvásárlása lesz, a rövidfilmek közül a legjobb 500 eurót kap, míg a dokumentumfilmek 1000 eurós díjért versenyeznek.