Bill Murray reagált a korábban megjelent állításokra, miszerint helytelen viselkedése miatt áll új filmjének forgatása.
Múlt héten érkezett a hír, hogy a Being Mortal című film forgatását Bill Murray „helytelen viselkedése” miatt leállították. Bár a Searchlight stúdió még semmi hivatalos közleményt nem adott ki, most a 71 éves színész reagált a hírekre. A részletek még mindig ködösek, de
Bill Murray megjegyzi, a probléma közte és egy női dolgozó között alakult ki, akivel a filmen dolgoztak.
Murray egy eseményen a következőket mondta – a Collider szerint – őszintén és teljes hitelességgel:
„Tettem valamit, amiről azt hittem vicces, de nem úgy értették. A cég, a filmstúdió a helyes dolgot akarta tenni, így kivizsgálják, ezért állt le a forgatás. Most már beszélünk és próbálunk békét teremteni egymás között. Azt hiszem itt van a legnagyobb probléma, a közöttünk lévő békében. Mindketten profik vagyunk. Szeretjük a másik munkáját. Kedveljük egymást, és ha mégsem jöttök ki egymással és nem bíztok egymásban, nincs értelme filmet sem készíteni közösen.”
Murray ugyan nem nevezte meg a női kollégáját, akiről szó van, de a probléma forrásának jellegére utalt. A hatalommal való visszaélés komoly probléma a #metoo botrány kirobbanása óta. Elképzelhető, hogy Murray rosszul elsült vicce ilyen jellegű volt.
Azt a színész is megerősítette, hogy a vizsgálat még zajlik, így a produkciós cég hivatalos közleményére várnunk kell. Murray is egyetért a vizsgálat jogosságával, így közel lehet a megoldás a problémára, ami miatt jelenleg is áll a Being Mortal forgatása.
A film Aziz Ansari (Városfejlesztési osztály) színész-humorista első nagyjátékfilmje lesz az azonos című könyv alapján. Atul Gawande orvos saját történeteit felhasználva írta meg a 2014-ben publikált könyvet, aminek központi kérdése, hogy az egészségügynek vajon a betegek jólétét, vagy életben tartását kell elsődlegesnek tekintenie. A film bemutatóját jövőre tervezik. Bill Murray mellett játszik a filmben a rendező, Ansari, de Keke Palmer és Seth Rogen is.