Hírek

Timothée Chalamet Heath Ledger Jokere miatt lett színész

Az elképesztő évet futó 22 éves színész a New York-i Kritikusok Körének díjátadóján beszélt a kezdetekről. Hallgasd meg Timothée Chalamet beszédét!

Timothée Chalamet kapta a Legjobb színész díját a New York-i Kritikusok Körétől a Szólíts a neveden-ben nyújtott teljesítményéért – bár a döntést már november végén kihirdették, az ünnepélyes díjátadó gálára csak most, január elején került sor. Ekkor mondott emlékezetes köszönőbeszédet a fiatal színész, amelyben a családjáról és a pályája kezdeteiről mesélt. Ekkor derült ki az is, hogy A sötét lovag megváltoztatta az életét.

„Amikor 12 éves voltam, elmentünk a testérem, Pauline balett-előadására, és utána rávettem anyukámat és a nagymamámat, hogy nézzük meg A sötét lovagot. Az AMC Empire 25 fél nyolcas előadására ültünk be a Times Square-en. Utána más emberként hagytam el a mozit: tudtam, hogy színész akarok lenni. Nem tudtam, hogy Mr. Ledger akkoriban veszi át a New York-i Kritikusok Körének díját a Túl a barátságon főszerepéért. Azt sem tudtam, hogy egy zseniális rendező, Luca Guadagnino (a Szólíts a neveden rendezője – a szerk.) akkoriban kezd dolgozni a Szerelmes lettem című filmjén. Nem tudtam, hogy Michael Stuhlbarg (aki a Szólíts a neveden-ben Chalamet apját játssza – a szerk.) éppen elképeszti a közönséget a Broadway-n a The Pillowman-ben. Nem tudtam, hogy az ideges Armie Hammer (a Szólíts a neveden másik főszereplője – a szerk.) ekkor David Fincher Közösségi hálójának meghallgatására készül.

Nem tudtam, hogy a zseniális író, André Aciman egy kis lakásban éppen az utolsó simításokat végzi a könyvén, amelynek Szólíts a neveden a címe.

És természetesen fogalmam sem volt róla, hogy nyolc évvel később ezekkel az elképesztő művészekkel fogok dolgozni három hónapon át Észak-Olaszországban, amely olyan magával ragadó színészi élményt adott, hogy a jövőben is minden szerepem mintájául fog szolgálni.”

Chalamet vicces, érzelmes és intelligens köszönőbeszédét itt lehet egészében meghallgatni:

Avatar

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya