Hírek

Titanic 2017: Amanda Kernell Számi vér című műve nyerte a Hullámtörők-díjat

Az elsőfilmes svéd Amanda Kernell Számi vér című alkotása nyerte a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Hullámtörők-díját.

A Titanic versenyprogramjának győztesét szerdán este a filmfesztivál záró gáláján hirdették ki a budapesti Anker’t Bárban.

A csütörtökön záruló Titanic versenyprogramjába idén hét filmet válogattak be. A győztes alkotást háromtagú zsűri választotta ki. A szervezők közleménye szerint Frédéric Strauss francia kritikus, Dragomán György író és Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas rendező egyhangúlag a Számi vér című filmnek ítélte oda a Hullámtörők-díjat.

Az alkotás főhőse a 14 éves Elle, egy számi származású rénszarvaspásztor, aki a 30-as évekbeli rasszizmus miatt elvágyódik életéből, de hogy megvalósíthassa álmait, más identitást kell keresnie, és minden kapcsolatot meg kell szakítania családjával és kultúrájával.

A zsűri indoklásában hangsúlyozta: „ez a film oldotta meg a legszebben a maga elé tűzött szívszorítóan összetett feladatot. A saját számi kultúráját és nyelvét elhagyni és a többségi svéd kultúrába beolvadni próbáló Elle Marja története szépen adagolt költői figyelemmel mutatja meg, hogy milyen fájdalmas áldozatot jelent az anyanyelvtől és az otthontól való elszakadás. A filmben néha felhangzó és sokszor félbeszakadó számi dalok, a jojkák egyszerre a beszéd és a hallgatás szimbólumai, arról beszélnek, amiről a legnehezebb beszélni, a történelemmel, a múlttal és a felelősséggel való szembenézésről”.

„Bármilyen fájdalmas is a kultúrák közötti út, oda és vissza is meg lehet és meg kell tenni, mert a film tanúsága szerint az út végére még az is megtörténhet, hogy jobban megértjük egymást és önmagunkat. A Számi vér egy olyan ballada-jojka, ami azután is sokáig ott zeng bennünk, hogy kijöttünk a moziból” – fogalmazott a zsűri.

Amanda Kernell filmje a Végzetes lövés című Fülöp-szigeteki-katari, a Buster két élete című amerikai, az Egy vezér gyermekkora című angol-magyar-francia, A pásztor című spanyol, a Nehéz szívvel című dán-izlandi és a Gát című luxemburgi-belga-francia filmmel versengett a Hullámtörők-díjért.

A Titanic filmfesztivál programjában idén hat szekcióban 34 film szerepelt. A mustra utolsó napján, csütörtökön a Toldi moziban a Nyers és a Kokszongi sirató című filmeket vetítik, az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig Jeff Nichols Oscar-jelölt Loving című alkotását és Jim Jarmusch Gimme Danger című zenés dokumentumfilmjét láthatja a közönség.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com