Hírek

Titanic Filmfesztivál – Horváth György: „Minden elemében erősítettük a fesztivált”

titanic_2013_ad_1920x1080Húszéves lett a Titanic Filmfesztivál, az elmúlt két évtizedre való visszatekintés azonban inkább jelzésszerűen jelenik meg a nemzetközi mustrán, a jubileum alkalmából az április 5-én kezdődő esemény jellegzetes elemeinek erősítésére tették a hangsúlyt – mondta el az MTI-nek Horváth György fesztiváligazgató.

Egy húszéves visszatekintés önmagában kitöltene egy teljes fesztivált, ezért arra gondoltak, hogy legyen ez a program erős, több pontján olyan, amire majd emlékeznek az emberek. Ennek jegyében az idei fesztivált a velencei Ezüst Oroszlán díjas The Master nyitja meg, Paul Thomas Anderson filmje, amelyet forgalmazója, a Budapest Film később a mozikban is bemutat – tette hozzá.

A versenyprogram zsűrielnökének Jirí Menzel cseh rendezőt kérték fel. A magyar zsűritag Hajdu Szabolcs, a Fehér tenyér és a Bibliothéque Pascal rendezője, a harmadik tag pedig Morgan Bushe, ír producer, akitől a Semmit magamról című filmet is láthatták a magyar nézők.

Az idei fesztivál ideális esetben 78 millió forintból gazdálkodhat a tavalyi 55 millió forintos költségvetéssel szemben. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ugyanis egyszerre ítélt meg kétévi támogatást: ebből nullszaldós lett a tavalyi mustra és ennek köszönhető, hogy az idei fesztivál szervezése elkezdődhetett. A Nemzeti Filmalappal még zajlik az egyeztetés. „Ebben a pillanatban úgy néz ki, hogy ezt a fesztivált még hosszú évekig meg tudjuk rendezni” – jelentette ki Horváth György, hangsúlyozva, hogy az NKA döntése a kultúra finanszírozását tekintve példaértékű, korszerű gondolkodást tükröz.

A versenymezőnyben a tavalyi hét alkotás után idén tíz film indul. Ezt Horváth György azzal magyarázta, hogy több filmnél kaptak pozitív válaszokat a megkeresésre és a bővebb költségvetés miatt bátrabban mertek jogdíjakat fizetni. A fesztivál fődíjának, a Hullámtörők díjnak azonban egyelőre nincs szponzora, így azt idén is pénzjutalom nélkül adják át.

Az idei újdonságok között említette, hogy a program komorabb, sötétebb tónusú filmjeinek ellenpólusaként tudatosan állították össze A napos oldal szekciót, amelyben derűs, vidám, szatirikus filmeket láthat a közönség.

A 20. Titanic díszvendége Írország és Csehország. Az ír kapcsolat évek óta működik, a fesztivál Zöld sziget címmel külön szekciót szentel az ír filmművészet kortárs alkotásainak. Idén különös jelentőséget kölcsönöz az ír jelenlétnek, hogy Írország az Európai Unió soros elnöke. A Titanicon hat ír játékfilmet és egy rövidfilmes blokkot is bemutatnak. A budapesti Cseh Centrum ajánlására került a programba az Árnyékban című film, amely a közelmúltban a Cseh Filmdíj legfontosabb kategóriáiban győzött. 

Magyar játékfilm nem szerepel a fesztiválon, magyar vonatkozású produkciók azonban lesznek. „A fesztivál magyar kötődésű filmjei nagyon szép produkciók” – mondta a fesztiváligazgató, kiemelve a holland Ricky Rijneke Csendesek című filmjét, amelynek operatőre Pohárnok Gergely, főszereplői pedig Tóth Orsi és Rába Roland. Felhívta a figyelmet a szlovákiai magyar filmes, Prikler Mátyás Köszönöm, jól! című munkájára is.

A Titanic vetítései idén a Puskin mozival kiegészülve öt helyszínen folynak. „Ebben a pillanatban a város legkülönlegesebb mozitermeiben vagyunk ott. Az Uránia, a Toldi, az Örökmozgó, a Puskin és az A38 szerintem gyönyörű szép vertikum” – sorolta a helyszíneket, hangsúlyozva, hogy tudatosan gondolkodnak art mozikban. “Kaptunk olyan tanácsot, hogy egy multiplexben gazdaságosabb lehetne a szervezés, de úgy vélem, amíg tudjuk, támogatnunk kell az art mozikat” – tette hozzá.

Tavaly erős volt a fesztivál zenei blokkja és külön hangsúlyt kapott azzal, hogy az A38 hajó is fesztiválhelyszín lett. „Folytatjuk és rá is erősítettünk a zenei szekcióra. A fesztivál régi programjait átnézve láttam, hogy nagyon régen foglalkozunk zenei témákkal és a fesztivál igyekezett reflektálni a változásokra. Az egyik lényeges változás, hogy az új generáció már nem annyira klipválogatásokra, mint inkább teljes koncertfilmekre, illetve egy-egy zenei egyéniség életéről készült dokumentumfilmekre kíváncsi. Ott tartunk, hogy a zenés dokumentumfilmek önálló életet élnek a világban” – magyarázta.

Horváth György tájékoztatása szerint fesztiválra várható külföldi filmes vendégek száma egészen a megnyitóig emelkedik. “Már tíznél több rendező jelezte az érkezését és a versenyprogram három rendezője itt lesz” – ígérte megjegyezve, hogy a rendezők között Prikler Mátyásra és Ricky Rijnekére is számítanak.

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com