Magazin

További izgalmak az idei Cinefesten

A kilencedik alkalommal megrendezett Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál hétvégi programjában további nagyjáték-, animációs- és rövidfilm premierek várják az odalátogató filmrajongókat.

Szeptember 20-án, csütörtökön 18 órától a lengyel, német, illetve portugál rövidfilmek mellett levetítik Hermán Árpád, a MOME frissen diplomázott hallgatójának abszurdba hajló, Sajnálom című animációs filmjét, melyet korábban az Eushorts Filmfesztiválon láthattunk. Majd 19 órától a Dazoo.com kísérleti- és kisjáték filmjeinek 3. blokkját tekinthetik meg a nézők, köztük valóban a világ minden tájáról érkező – mexikói, spanyol, svájci, német és francia – rendezők munkáival.

A Fesztivál utolsó, premier filmvetítéseként a német-svájci Tim Fehlbaum Hell/Fény című, első nagyjátékfilmjét láthatjuk, melynek producere nem más, mint a Függetlenség napja, a Godzilla és a 2012 című filmek rendezője, Roland Emmerich. A profi digitális utómunka és képi világ mellett a téma is csalogató; egy realitásokra építő apokaliptikus jövőképet vetít előre 2016-ra, melyben a túlélők legfőbb ellenségei nem a földönkívüliek vagy egy toronymagas monstrum, hanem a globális felmelegedésnek köszönhetően, maga a Nap. Európai sci-fi, világszínvonalú technikával és egy harminc éves elsőfilmes rendezővel, szeptember 20-án 21 órakor a Cinefesten (ismétlés 21-én 22.30-kor).

Vághy Anna

Az ELTE film és magyar szakos hallgatója voltam, így az égvilágon semmi különös nincs abban, hogy imádok írni és filmeket nézni. Abban sincs, hogy hatalmas lelkesedéssel gyártok elméleteket (apró és egészen lehetetlen összefüggésekből is), abban inkább, hogy csak ritkán állják meg a helyüket, de kellő türelemmel és humorérzékkel talán szórakoztatóak, olvasója válogatja.

Filmek: Rendezőóriások, műfajiság és szerzőiség határai és leginkább e határok feszegetői izgatnak hosszan és töretlen szenvedéllyel – Kubrick, Tarantino, Coppola és leánya, Lynch, Lars von Trier, Cronenberg, Tarkovszkij, Terry Gilliam, Gondry, Nolan, Wes Anderson és Woody Allen (de az szerelem!).

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com