Hírek

Új Gyűrűk Ura mozifilmet terveznek?

A Gyűrűk Ura (2001-2003)

A kulcsszó az „állítólag”, és senki sem erősített meg semmit.

Úgy hallottam, új Gyűrűk Ura filmet fejlesztenek. A sztori Morgoth bukásáról szól” – írta egy Daniel Richtman nevű bennfentes egy csak a követői számára elérhető Patreon híroldalon, erről számol be We Got This Covered című lap. Semmilyen további megerősítés nem érkezett a hírről, és a nagy lapok sem kapták fel, ami jelzi a dolog erősen kétséges mivoltát. (A We Got This Covered híroldala tele van a „reportedly” kifejezéssel, ami magyarul kb. az „állítólag” lenne.)

Hogy miért írunk róla mégis? Mert a gondolat több oknál fogva is logikus lenne. Az egyik, hogy az Amazon egymilliárd dolláros Gyűrűk Ura sorozata egészen biztos, hogy sosem látott lázat kelt majd a világban (már csak azért is, mert irgalmatlan nézettség, azaz marketing-kampány kell ilyen költség visszatermeléséhez), és bolond lenne az a stúdió, amelyik nem gondolkodna el az érdeklődés további kihasználásán. A másik, hogy Christopher Tolkien halála után a Tolkien jogörökösök sokkal nyitottabbá váltak a filmes együttműködés iránt; emiatt vált egyáltalán lehetségessé az Amazon sorozata.

A harmadik, természetesen, hogy a mostani stúdiókörnyezetben

óriási az éhség a felfuttatott, kihasználható IP (szellemi tulajdon) iránt, és Tolkien világa a legnagyobbak között szerepel

– nagy kérdés tehát, hogy A Szilmarilok könyv alapvető megfilmesíthetetlensége és a Tolkien-örökösök esetleges vonakodása meddig állhat ellen ennek a kísértésnek.

Ha egy pillanatra komolyan vesszük a pletykát, akkor persze máris beleütközünk abba a problémába, miszerint nem létezik olyan egységes sztori, hogy „Morgoth bukása”. Richtman megjegyzése olyan, mintha azt mondta volna: „filmet forgatnak a Bibliából” – rendben; melyik részéből? Mert az egész, egyben, tökéletesen megfilmesíthetetlen. Középfölde tünde (és később emberi) lakóinak

Morgoth elleni háborúja egy évszázadokon és generációkon átívelő konfliktussorozat volt, királyságok felemelkedésével és bukásával, és olyan hősök tündöklésével, akiknek az élete egymagában is hosszabb történetszálakat jelentene, mint a teljes A Gyűrűk Ura trilógia;

és amikor végül megdöntötték Morgoth uralmát, arról Tolkien igen nagy távolságból ír: elindultak a valák seregei, megrengett a világ és elsüllyedt egy fél kontinens, de semmilyen részlet nem ismert.

Ebből tehát nem lehet forgatókönyvet írni. Egy-egy kiragadott szálból igen, de a legjobbak – Túrin, Beren és Lúthien – egyike sem vezet el még csak Morgoth bukásának a közelébe sem. Richtman pletykája tehát a jelen formájában értelmezhetetlen.

Viszont jelzi a Tolkien világa iránti érdeklődést és kétségtelenül az Amazon sorozatának egyik előrengése. Hogy milyen valódi földrengések követik majd? Arról még spekulálni is nehéz. Én magam nem fogadnék arra, hogy pár éven belül nem jelentenek be egy valódi Gyűrűk Ura mozifilmet – noha repesve sem várom, a projekt elképesztő nehézségei és oly könnyű félresiklása miatt.

Csak hát ez volt a helyzet Peter Jackson trilógiája előtt is; A Gyűrűk Urát széles körben tartották komoly módon megfilmesíthetetlennek, a Tolkien örökösök mereven ellenálltak minden próbálkozásnak, és mégis a világ legjobb filmalkotása lett az eredmény. Tolkien alkotása a valóságban is a reményről szól.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com