Hírek

Új koncepcióval érkezik a Szellemirtók folytatása

Úton van az új Szellemirtók-film, amit Jason Reitman, az első két filmet rendező Ivan Reitman fia fog rendezni.

Ivan Reitman 1984-ben rendezte meg a Szellemirtók című kultfilmet, majd 1989-ben forgatott hozzá egy sikeres folytatást is.

A Szellemirtók 2016-ban egy merőben újragondolt változatban tértek vissza a nagyvászonra, amiben váratlan módon női főszereplőkkel találkozhattak a nézők. A Paul Feig által rendezett film fogadtatása vegyes volt. Előzetese az internet egyik legnépszerűtlenebb videója lett. Ezek után kérdésessé vált, hogy milyen úton indul tovább a történet.

Az előzetes hírek szerint a 2020 nyarán mozikba kerülő új Szellemirtók-film az eredeti filmek nyomvonalát követi majd. A központi karakterek pedig ezúttal tinédzserek lesznek, két lány és két fiú. Azt még nem lehet tudni, hogy az eredeti filmek szereplői felbukkannak-e majd, de a Variety forrásai szerint Jason Reitman Gil Kenannel karöltve már meg is írta a forgatókönyvet.

A  Juno, az Egek ura és a Pszichoanyu négyszeres Oscar-jelölt rendezője, Jason Reitman a következő üzenetet tette közzé Twitterén: „végre megkaptam a slusszkulcsot a kocsihoz”.

 

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com