Hírek

Új pályázat animációs sorozatok támogatására

nmhhÚj, az animációs sorozatok készítését támogató pályázatot indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A Dargay Attila-pályázatot 250 millió forintos keretösszeggel indítja el a testület a Magyar Média Mecenatúra program részeként.

A tizenhárom részesre tervezett gyermek-, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatoknak nyújtható támogatásról az NMHH, valamint a pályázatot lebonyolító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös közleményben tájékoztatta az MTI-t hétfőn.

Mint írták, céljuk, hogy olyan értékes filmsorozatok szülessenek, amelyek méltó folytatásai lehetnek a nagy múltú magyar animációs filmeknek.

Az eljárásban olyan filmsorozatok kaphatnak támogatást, amelyekre a médiatanácsnál korábban már sikeresen pályáztak. Ezt a hatóság a közleményében azzal indokolta, hogy a televíziós kereslet jóval nagyobb a sorozatokra, mint az egyedi filmekre, és a már bizonyított filmek bővítéséhez kívánnak hozzájárulni.

Az eljárás többszakaszos: az elsőben, március 24-éig a filmsorozat ötletét kell beküldeni, a másodikban, április-májusban a konzultáció zajlik, majd a harmadik szakaszban várják a kidolgozott pályázati anyagokat. A médiatanács július 8-áig dönt a nyertesekről.

A filmeket jövő év végéig kell elkészíteni, a bemutatást vállaló televízióknak pedig 2016 végéig kell azokat elsőként bemutatniuk. A médiatanács a tervezett összköltség 80 százalékát támogatja.

Előnyben részesül az a pályázó, aki elkészíti a film angol nyelvű vagy angol feliratos, fesztiválszereplésre alkalmas változatát is; aki a filmet átadja valamely online médiaszolgáltatónak is, különösen közművelődési vagy közoktatási célra; illetve aki helyi vagy közösségi televíziótól is hoz a film második bemutatására szóló szándéknyilatkozatot.

A pályázatra vonatkozó információk elérhetők a tamogatas.mtva.hu és a www.nmhh.hu honlapon.

A felhívás névadója az öt évvel ezelőtt elhunyt Dargay Attila Balázs Béla-díjas animációs rajzfilmrendező.

A médiatanács az önálló animációs filmeket, illetve háromrészes sorozatokat a Macskássy Gyula-pályázatán támogatja, amelyen 2011 óta 49 alkotás nyert összesen 427 millió forintot. Az idei keret 180 millió forint, a legutóbbi fordulóban tíz alkotó jutott forráshoz.

Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság

Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés