Hírek

Újabb Fekete Özvegy előzetesben gyönyörködhetünk Budapestben

Megint kapott egy előzetest a hányattatott sorsú Fekete Özvegy film. A Scarlett Johansson főszereplésével készült Marvel darab továbbra is látványosnak ígérkezik, és nem csak Budapest szépsége miatt.

Már 2019 decemberében megérkezett az első előzetes a Bosszúállók egyik oszlopos tagjának eredet történetéhez. Natasha Romanoff, azaz Fekete Özvegy múltjába tavaly májusban vezetette volna be a nézőket a Marvel, de a koronavírus közbeszólt. Azóta több alkalommal is eltolták a premiert,

de nagyon úgy néz ki, hogy július 9-én bemutatják a nálunk forgatott Fekete Özvegyet. Mozikban és a Disney+ oldalán egyidőben.

A film azért is különleges, mert igen csak későn kapta meg a karakter a saját filmjét. Sőt, aki látta a Végjátékot, az akár azt is gondolhatja, hogy túl későn érkezik az új alkotás. A történet persze nem a Marvel 3. fázisa után veszi majd fel a fonalat, hanem jóval előrébb utazik az időben.

Natasha karakterének életébe állítólag az Amerika Kapitány: Polgárháború után kapcsolódunk be, amikor is a képregényhősnek le kell számolnia a múltjával. A film éppen ezért arra az időszakra is fókuszál majd, amikor Fekete Özvegy még sehol sem volt.

A rendezői székben Cate Shortlandet találjuk, aki korábban a Lore, a Cigánykerék és a Berlin Syndrome című filmeket is készítette. Több ízben jelölték őt rangos fesztiválokon, köztük Cannes-ban, a Sundance-en vagy éppen idehaza a Titanicon.

A szereplőgárda is ígéretesnek tűnik, hiszen Johansson mellett szerepel a filmben Florence Pugh, Rachel Weisz, David Harbour, William Hurt és Ray Winstone. Budapest pedig csak egy hatalmas bónusz a magyar nézőknek.

A Fekete Özvegy tehát július 9-én debütál, remélhetőleg addigra a magyar mozik is kinyitnak majd. De az is lehet, hogy nyár közepére a Disney+ is elindul idehaza, úgyhogy ha nagyvásznon esetleg nem is, kisképernyőn megnézhetjük majd Johansson, Pugh és Weisz budapesti kalandjait.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés