Hírek

Újabb két online filmet támogatott a médiatanács

Két online filmtervet támogatott a Neumann János-pályázat második elbírálási körében egyenként másfél millió forinttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

A hatóság Szóvivői irodájának csütörtöki közleménye szerint a Boróka-Majsa Kft. Dr. Rock gyógymódja címmel készít filmet a Szegeden közismert Pleskonics András drogmegelőző szemináriumairól. A Szegedi Városi Televízióval közösen készülő produkció közismeret rocksztárok életén keresztül mutatja be a néha sikeres, néha kilátástalan küzdelmet a drogfüggőséggel.

A másik pályázat a Debreceni Városi Televízió webes szolgáltatásán lesz látható, központi témája a fiatalok élete. A provokatív kérdések, az újszerű alkotói megvalósítás és az online felület adottságaihoz igazodó elkészítés alapján az alkotók komoly érdeklődésre számítanak a fiatalkutatással foglalkozó rövidfilmjük iránt.

A Neumann János-pályázat idén ősszel húszmillió forintos keretösszeggel indult a Magyar Média Mecenatúra keretében. A médiatanács továbbra is várja azoknak az online műhelyeknek a jelentkezését, amelyek újszerű, közszolgálati videós tartalmakat szeretnének készíteni. A beadás 2012. december 6-ig folyamatos.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés