Intenzív és lankadatlan média-figyelem övezi az 1917 kampányát. Az újságírók minden hírmorzsáért lehajolnak – mi sem teszünk kivételt.
A közelmúltban már többször hírt adtunk az Oscar-díjas Sam Mendes (Skyfall, Amerikai szépség, Bőrnyakúak, A kárhozat útja) legfrissebb filmjéről. Már az eddig megjelent előzetesekből is tisztán látszik, hogy egy
pazarul fényképezett, bravúrosan felsnittelt moziról van szó.
A látszólag egyetlen, kétórányi beállításban a vágóolló nyomait szinte teljesen eltüntették, így tényleg egyetlen, megszakítás nélküli felvételnek tűnik. Ennek megfelelően valós időben követhetjük az rendkívül feszült hangulatú jelenetekben elbeszélt nap történetet.
A hivatalosan közzétett történet szerint az I. világháborúban két fiatal brit katonát küldenek az ellenséges vonalak mögé egy – vélhetően stratégiai fontosságú – üzenettel. Sikeres kézbesítés esetén 1600 bajtársuk – közte egyikük testvérének – életét menthetik meg. A küldetésre egyetlen napjuk van, és velük szemben tornyosul a német hadsereg.
Mendes nem akárkikkel dolgozott együtt a projektben, a szintén Oscar-díjas Roger Deakins fényképezte a filmet (Szárnyas fejvadász 2049, Sicario – A bérgyilkos), a főszerepekben George MacKay, Dean-Charles Chapman láthatók, mellettük pedig Benedict Cumberbatch, Colin Firth, és Mark Strong is tiszteletét teszi a filmben. A rendező Krysty Wilson-Cairns-szel közösen írta a mű szkriptjét.
A világégés poklának szinte minden stációját és helyszínét bejárják a bakák, Deakins kamerája pedig mindvégig rájuk tapadva követi a legapróbb rezdülésüket is. Vélhetően nem lesz nehéz azonosulnunk a két kétségbeesett és magára maradt főszereplővel.
Epikus, hatásos és katartikus műnek ígérkezik az 1917.
(Egészen más hatáseszközökkel, de hasonló célzattal egy másik véres történelmi pillanatba kalauzolt minket Steven Spielberg Ryan közlegény megmentése című opusa.)
https://www.youtube.com/watch?v=VEhHbE7s78c&feature=youtu.be
A film hivatalos hazai bemutatója 2020. január 23-án lesz.