Hírek

Véget ér a Barátok közt

Jövő nyáron futhat le az utolsó epizód.

A Filmtekercs nem foglalkozik szappanoperákkal, de ezúttal kivételt teszünk – a Blikk értesülése szerint ugyanis 2021 nyarán véget ér az ország legismertebb televíziós sorozata, a Barátok közt.

A fénykorában kétmillió nézőt vonzó széria mostanra elveszítette vonzereje és így nézői jó részét, de a cím ismertsége még mindig kiemelkedő: több mint 22 éven át futott a sorozat, így nem túlzás generációs élménynek nevezni.

A Barátok közt megszüntetéséről bizonyára egyszerű költség-hasznos számítás dönthetett: a sorozat forgatásának éves gyártási költségei akár az egymilliárd forintot is elérhetik – értesült a Blikk –, a csatornának tehát mérlegelnie kellett az évek során egyre gyengébb idősávokba csúszó, egyre kevésbé nézett széria fenntartását.

A sorozat íróival állítólag már közölték, kezdjék elvarrni a történetszálakat. December végéig befejeződhet az új részek írása, és legkésőbb tavasszal a forgatásnak is vége lehet.

A Blikk egy (anonim) szereplőt is megszólaltatott. Az illető szerint a mai televíziós környezetben a Barátok köztnek már nincs létjogosultsága: a sorozat elválaszthatatlanul összefonódott a kereskedelmi televíziózással, miközben – tesszük hozzá mi – a streaming platformokon, a sorozatokra szakosodott televíziós és online csatornák világában éppen aranykorukat élik a mérhetetlenül magasabb minőségben megalkotott sorozatok a lehető legváltozatosabb témákkal és műfajokban, gyakran a mozifilmekével megegyező produkciós értékben.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya