Hírek

Ó, lázadó, merre visz az utad? – Véget ért a Star Wars: Lázadók

Lezárult a Star Wars: Lázadók negyedik évada, ezzel pedig a teljes sorozat is a végéhez ért. Ez a búcsú azonban nem az univerzumnak szól: találkozhatunk még tévéképernyőn a Csillagok háborúja világával.

A Star Wars: Lázadók negyedik és egyben utolsó évadának záró epizódjait március 5-én vetítette le a Disney XD. Ezzel hetvenöt epizód után véget ért a Disney első olyan animációs sorozata, amely már az új Star Wars-kánonban játszódott. A triplarészes évadzáró elvarrta a megkezdett szálak java részét, a lezárással azonban hagyott annyi mozgásteret, hogy a rajongók ne érezzék feltétlenül véglegesnek a búcsút.

A Star Wars: Lázadók 2014-ben indult, Dave Filoni rendezői felügyelete alatt. A történetek során a Ghost (Szellem) nevű űrhajó legénységével ismerkedhettünk meg, akik – a címhez méltóan – nem többek egyszerű lázadóknál. Noha kalandjaik többnyire egy bolygóra fókuszáltak, mégis új távlatokat nyitottak meg az univerzumban, miközben kitöltöttek némi űrt is a számozott epizódok között: találkoztunk az Erő új megnyilvánulásaival, új fajokat és bolygókat láttunk, de a legfontosabb (amiről a filmekben csak hallunk), hogy a sorozat megmutatta, milyen az élet a Birodalom elnyomó uralma alatt.

A Lázadók hármas feladatot látott el: átvette a televíziós stafétát a Lucasfilm felvásárlásakor beszüntetett A klónok háborújától, bevezetett a már a Disney által megálmodott Star Wars világba, ugyanakkor számos elemet visszaemelt a régi kánonból is. A Disney érezhetően gyermekeknek szánta elsősorban ezt a sorozatot. A látványvilág – az előddel szemben – lekerekített, meseszerű; a szereplők kevésbé rétegeltek, ám a történetek így is érdekesek és fordulatosak; az üzenetek a bajtársiasságról, a sors felvállalásáról vagy a remény erejéről pedig univerzálisak.

Az persze részben még kérdéses, hogy a Disney ezek után merre megy tovább. A filmek terén többnyire tisztán látunk, a tévéképernyőre szánt történetek esetén már kevésbé. A Disney 2019-ben indítja saját streaming szolgáltatását, és a cég vezérigazgatója, Bob Iger szerint több Star Wars sorozatot is szánnak oda. Arról már tudunk, hogy Jon Favreau élőszereplős sorozatot rendez, de szóbeszédek szólnak egy újabb animációs szériáról is.

A pletykált Star Wars: Resistance (főleg cím alapján) tökéletesen illeszkedne A klónok háborúja és a Lázadók által megkezdett formulához.

Dave Filoni, aki mindkét animációs sorozatért felelt, az Animation Magazine-nak adott interjújában azt ecsetelte, hogyan képezik szerves részét a sorozatok a Star Wars nagy egészének. A rendező még George Lucasszal kezdte meg a közös munkát, majd a franchise tulajdonosváltása után hasonlóan szoros volt az együttműködése a mozifilmeket rendező J. J. Abramsszel és Rian Johnsonnal is. Annyi is biztos, hogy még nem készül maga mögött hagyni a franchise-t. Ahogy ő fogalmaz: „Sok különböző módon mesélhetünk történetet, ehhez kiválasztjuk a legjobb médiumokat, és nem mutatjuk jelét a lassításnak, tehát valami vége mindig valami más kezdetét jelenti, és hamarosan kiderül, mi is ez a más.” Ebből arra következtethetünk, hogy nagyon közel van már egy új történet leleplezése.

Filoni azt is elhintette az io9-nek, hogy a Lucasfilmnél felkeltette egyesek érdeklődését az, ahogyan a Lázadókat lezárta. Tehát könnyen megtörténhet, hogy a felkelő hősök közül néhányan még visszatérnek hozzánk a messzi-messzi galaxisból.

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com