Hírek

Végül a cannes-i filmfesztivál is megadta magát

A koronavírus miatt végül a cannes-i fesztivál is megadta magát; még reménykedhetünk, hogy csak elhalasztják, és nem törlik – írja az IndieWire.

Márciusban indult el a huzavona: a hónap elején felröppent a hír, miszerint csúszni fog vagy akár törlésre is kerül az egyik legnagyobb presztízsű filmfesztivál, de ezt Thierry Fremaux, a fesztivál művészeti igazgatója cáfolta: „a nagyszerű és egyetlen cannes-i filmfesztivál májusban lesz!”. Egészen pontosan május 12. és 23. között. Ekkor még az előkészületek is a tervek szerint haladtak, és 16-án is leszögezték: nincs változás.

Március 19-én mégis bejelentették:

(ideális esetben) a 73. cannes-i fesztiválra június végén vagy július elején kerül sor.

Ezen belül a pontos dátumot később ismertetik. A fesztiválprogram hivatalosan április 16-án jelenik meg, de így várhatóan a részletes információkat is csak később teszik közzé a szervezők.

A fesztivál törlése tehát továbbra sem végleges – reméljük, ez így is marad. A filmfesztivál 1968 óta minden évben zavartalanul megrendezésre kerül. Előtte a világháborúk, majd az azokat követő gazdasági problémák, illetve az 1968-as események okoztak gondot a fesztivál szervezésében és megvalósításában. ’68-ban egyébként magyar vonatkozása is volt a rendezvénynek: ez évben a programban szerepelt Jancsó Miklós (Csillagosok, katonák) és Sára Sándor (Feldobott kő) is.

A 2020-as cannes-i fesztivál zsűrielnöke egyébként Spike Lee lesz, két évvel azután, hogy itt mutatták be BlacKkKansman c. filmjét, amely elnyerte a fesztivál nagydíját. A teljes zsűrit (eredeti tervek szerint) áprilisban jelentik be.

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com