Hírek

Velence 2018: Guillermo del Toro a zsűri élén

Tavaly díjat nyert az Oscar-jelölt A víz érintése című film rendezéséért, idén pedig a zsűrit vezeti majd Guillermo del Toro a Velencei Filmfesztiválon – áll a Variety hírében.

Az Arany Oroszlán elnyerését követően ezúttal a zsűri vezetőjeként tér vissza Velencébe Guillermo del Toro mexikói rendező. Az alkotó a 75. Velencei Filmfesztivál döntéshozói csoportjának az élén véleményezi majd az augusztus 29. és szeptember 8. között zajló eseményen bemutatott filmeket.

Tavaly Annette Bening ült ugyanebben a székben, amikor del Toro immáron 13 Oscar-jelölést bezsebelő alkotása, A víz érintése megnyerte a fődíjat a fesztiválon. A film azóta rendezői Golden Globe-ot is hozott az alkotónak, de sokak szerint a mű a legjobb film díjára is a legesélyesebbek között van.

A különleges látványvilágáról ismert rendező egyébként 1997-ben járt először a fesztiválon, akkor a Mimic című filmjét tűzték műsorra.

Azonban azt, hogy Guillermo del Toro mellett kiket találunk majd a zsűriben, egyelőre nem tudni, ahogy arra is jó ideig várni kell még, hogy a Velencében bemutatott és versenybe kerülő alkotások listájáról olvashassunk.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com