Hírek

Velencei Filmfesztivál 2017: Robert Redford és Jane Fonda életműdíjat kap

A két szupersztár új filmje, az Our Souls at Night is a fesztiválon debütál.

Egyre több részlet derül ki a Velencei Filmfesztivál programjából: pár napja megtudtuk, hogy Axeander Payne új filmje, a Downsizing nyitja a fesztivált Matt Damon főszereplésével, most pedig bejelentették, hogy Jane Fonda és Robert Redford is jelen lesz az eseményen. A két színészklasszis az Arany Oroszlán életműdíját veheti át, miközben az új netflixes filmjük, a versenyen kívül vetített Our Souls at Night világpremierje is itt lesz – írja a Variety.

A fesztivál művészeti vezetője, Alberto Barbera Fondát „rendkívül sikeres és tehetséges színésznőnek” nevezte, aki politikai és társadalmi aktivista, szexszimbólum író, feminista ikon, producer és az egészség prófétája is egyben. Redfordot pedig színészi, rendezői, produceri és környezetvédelmi munkássága mellett „a zseniális filmes kísérlet, a Sundance” miatt méltatta. A páros szeptember 1-jén, új filmjük vetítése előtt veheti át az elismerést.

Jól bevált páros

A két színész legutóbb 1979-ben, A Las Vegas-i lovasban játszott együtt, előtte pedig a Mezítláb a parkban (1967) frissházasait alakították. Az Our Souls at Night Kent Haruf regényén alapul, a forgatókönyvet Scott Neustadter és Michael H. Weber (Csillagainkban a hiba) írta. A filmet Ritesh Batra rendezte. A sztori szerint Fonda váratlanul meglátogatja a szomszédját, Redfordot. A két idős ember – a házastársaik évekkel korábban meghaltak – annak ellenére alig ismeri egymást, hogy évtizedek óta ugyanabban a kisvárosban élnek. A regényben a nő azt javasolja, hogy aludjanak együtt, de ne szeretkezzenek: csak beszélgessenek a sötétben és nyújtsanak biztonságot egymásnak annak ellenére, hogy nem igazán ismerik egymást.

Cannes-ban ellentmondásosan fogadták a Netflix mozibemutatóit, de Barbera valószínűleg több streamelt filmet is meghívott Velencébe. A fesztivált augusztus 30-tól szeptember 9-ig rendezik meg.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés