Veszélyben a Budapest International Documentary Festival, jelenleg nincs esély a következő BIDF megrendezésére. A szervezők azonban így sem adják fel: a fesztivál kedvelőihez, valamint a mozi – és a minőségi dokumentumfilmek rajongóihoz fordultak a szervezők, hogy megmenthessék a BIDF-et.
Közleményében Sós Ági, a BIDF igazgatója és alapítója szólította meg azokat, akiknek szintén szívügye a fesztivál jövője. Mint írják: „10 éves fennállásunk óta, sokszor Veletek együtt, a segítségetekkel, több száz önkéntessel, komoly takarékossággal és lelkesedéssel dolgozva, a lehetetlent nem ismerve, mindenáron előteremtettük egy minőségi nemzetközi filmfesztivál, a BIDF megrendezéséhez elengedhetetlenül szükséges alapköltségvetést.”
Mivel a megítélt állami támogatás az idei évben a BIDF minimál-költségvetésének mindössze 15%-át teszi ki, az idei fesztivál külső támogatás nélkül nem megvalósítható. A szervezők azonban így sem adják fel, hiszen mint a közleményben fogalmaznak:
„Szeretnénk kimondani, hogy nem adjuk fel. Nem lehet, hogy ne legyen BIDF. Szeretitek Ti, szeretjük mi.
Nap mint nap azon dolgozunk, hogy a 2024 január végén kezdődő 10. jubileumi BIDF még az eddigieknél is jobban szolgálja közönségét, mert míg hétről-hétre kisebb a tér, szűkül a nyilvánosság, a szabad ábrázolás lehetősége, az égetően fontos, érzékeny témák, azaz a valóság művészi ábrázolása nem tűnhet el.”
A támogatás pontos menetéről minden információ megtalálható a BIDF honlapján olvasható közleményben.