Hírek

Viszlát, Hollywood! – A koronavírus hatása az amerikai filmiparra

A médiatartalmak gyártása és forgalmazása véglegesen megváltozik a koronavírus-járvány után. Kevesebb lesz a vetítővászon, és a stúdiók a biztos nagy kasszasikerek felé fordulnak. Ezt vetíti előre az amerikai filmiparról pénteken közzétett elemzés.

A The Hollywood Reporter által Mondj búcsút Hollywoodnak! címmel ismertetett elemzés szerint az Egyesült Államokban csökkenni fog a vetítőtermek száma, a legtöbb stúdióra a beolvadás, felvásárlás vár. Ennek oka, hogy csupán néhány stúdió rendelkezik majd a túléléshez megfelelő összetételű eszközállománnyal és a felpörgetett streamingszolgáltatásból származó profittal.

Michael Nathanson, a MoffetNathanson médiaelemzője felidézte: már tavaly figyelmeztettek arra, hogy a média alapvető pillérei repedeznek. „Most pedig attól tartunk, hogy összeomlanak, mert a fogyasztók a streamingmodell felé fordultak” – írta, hozzátéve, hogy

ennek hatása a hagyományos televíziózásban éppúgy érezhető lesz, mint a filmiparban, mivel a tartalomkészítőknek újra meg kell vizsgálni a hagyományos, lineáris tévétartalmak és játékfilmek előállításának gazdaságosságát.

Ennek eredményeként pedig a vezető streamingszolgáltatók, a Netflix, az Amazon és a Disney osztoznak majd a forgatókönyv alapján készült műsorok oroszlánrészén.

Hollywood esete Nathanson szerint hasonló ahhoz az átrendeződéshez, ami a lemeziparban következett be, amelynek korábbi hat globális lemezvállalata három életképes vállalattá olvadt össze.

Az elemző szerint a járvány után a filmrajongók többsége visszatér a mozikba, és a mozis forgalmazás jövedelmező bevételforrás maradhat. Ugyanakkor kérdés, hogy a stúdiók mennyit akarnak a filmekbe fektetni. Nathanson szerint ebben a tekintetben aggasztó a kis- és közepes költségvetésű filmek helyzete. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai forgalmazásban a százmillió dollár alatti bevételű filmek aránya 2010-ben 52 százalék volt, de 2019-ben már csak 39 százalék, és ez a trend várhatóan folytatódik.

A stúdióknak nem éri majd meg, hogy moziban forgalmazzák a közepes költségvetésű rétegfilmeket.

A mozik idei látogatottsága a járvány miatt történelmi mélypontra esik vissza, de Nathanson szerint ennek hatása utána is érződni fog. A streamingszolgáltatók egyre több új tartalmat mutatnak be, a mozik pedig a túlélésért kénytelenek lesznek árat emelni, ami nem szerencsés a keresletcsökkenés idején. Az elemző szerint a mozisok esetleg azzal segíthetik a kisebb költségvetésű filmek nézettségét, hogy megállapodnak a Netflixszel vagy más streamingszolgáltatóval. Egy ilyen egyezség szerinte mindkét fél érdekét szolgálná.

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter a szombathelyi BDF-en végzett mozgókép- és médiakultúra szakon. 25 éve foglalkozik filmekkel. Specializációja a sci-fi, a szerzői filmek, a zsánermozik szerzői változatai és a bizarr műfajkevercsek. Szívesen bíbelődik rebellis, besorolhatatlan alkotók műveivel. Cinematográfus istensége Tarkovszkij és nagyra tartja Enyedi Ildikó művészetét.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Címlapon

Video

Kik a legújabb szereplők a streamingpiacon és vajon melyiküké a jövő? A VLOGtekercs második adásában folytatjuk a seregszemlét és egy kis jövendölgetéssel is készültünk!

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya

A videó Tóth Nándor Tamás cikke alapján készült.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..