Hírek

Welcome & Good Bye! – A 13. Busho-fesztivál díjai

A múlt hét keddi megnyitót követően, ahol Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a rendezvény fővédnöke, majd pedig Koncz Teréz, filmrendező, a tavalyi nemzetközi zsűri magyar tagja hivatalosan is megnyitotta a fesztivált, szeptember 2-án szombaton este a Puskin mozi nagytermében már ki is osztották a 13. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait, a Solide Art által készített gyönyörű szobrocskákat valamint különböző díjfelajánlók egyéb különdíjait. Idén, a beérkezett mintegy ezer alkotás közül 75 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, melyeket a Puskin moziban a nemzetközi zsűrivel közösen tekinthettek meg az érdeklődők, majd az esti ismétlő vetítéseken az Art+ Cinema moziban és a vidéki helyszínen, a soproni Búgócsigában.

Először az Országos Diákzsűri hirdette ki díjazottjait, melybe idén is 4 felsőoktatási intézmény delegált tagot, ők pedig Császár Dániel (Metropolitan), Debreczeni Zoltán (MOME), Ördög Zsófia (SZFE) és Pozsonyi Janka (ELTE).

„A diákzsűri külön szeretné megemlíteni a State of Emergency című rövidfilmet, amely amellett, hogy egy rendkívül fontos és aktuális témáról beszél, tökéletesen használja a feszültségkeltés eszközeit is.”

Dicsérő oklevelet kapott: A State of Emergency – Tarek Roehlinger (francia-német koprodukció)

„Az egyszerű és jól felépített történetért és az ötletes, egyúttal szép látványért”

A Diákzsűri legjobb animáció díját kapta: Negative Space – Max Porter, Ru Kuwahata (Franciaország)

„A perfekcionizmusáért.”

A legjobb kísérleti film: Films to break Projectors – Tim Grabham (Egyesült Királyság)

„A hiteles karakterekért, váratlan helyzetekért, könnyed stílusáért és zsigeri humoráért.”

A legjobb fikciós film: The Burden of Memory – Albert Meisl (Ausztria) Az osztrák rendező így reagált: “Nagyon szépen köszönöm ezt a díjat, nagyon boldog vagyok, és szeretném megköszönni az egész BuSho csapatnak, és különösen Taminak a meghívást, és ezt a fantasztikus időt, amit itt Budapesten tölthettem.”

Ezek után következhettek a Nemzetközi zsűri díjazottjait, melynek 2017-ben tagjai voltak Giuliana Sana, olasz filmes szakember, Yusuf Saygi, török filmes, Maly Róbert, Oscar-díjas operatőr, és Wolfgang Leis, állandó zsűritag, a nemzetközi zsűri koordinátora.

Először felsorolták azokat a díjazottakat akik sajnos nem tudtak jelen lenni a díjkiosztón!

Busho 2017 legjobb animáció: Negative Space – Max Porter,

Ru Kuwahata (Franciaország)

Busho 2017 legjobb kísérleti film: Films to Break Projectors – Tim Grabham (Egyesült Királyság)

Eddig úgy tűnik megegyezett a Diákok véleménye a nemzetközi zsűriével.

Következhettek a további kategória díjak:

BuSho 2017 legjobb operatőr díját nyerte Giorgos Karvelas a Limbo című filmért, rendezte Konstantina Kotzamani (Franca-Görög koprodukció)

BuSho 2017 legjobb színész: Phillip Breu, a Princess című filmből, rendezte: Karsten Dahlem (Németország), BuSho 2017 legjobb színésznő: Ava Taremizad szintén a Princesscímű filmből!

Következhettek azok a díjazottak, akik pedig át is tudták venni a díjakat személyesen, ezért az izgalom kezdett a tetőfokára hágni. Idén harmadik alkalommal kerül kiosztásra a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2 x 500 ezer forintos díja, melyet a legjobb Magyar animációs és fikciós filmnek ajánlottak fel és amelyet ezúttal Maly Róbert, az Oscar-díjas Mindenki című film operatőre adott át.

A legjobb Magyar animációs film 2017-ben: Kötelék / Bond – Wunder Judit, aki így reagált:

“Nagyon köszönöm mindenkinek, ez egy óriási nagy elismerés hogy itt lehetek, és köszönöm a zsűrinek, hogy itt állhatok és én vehetem át ezt a díjat.”

A legjobb Magyar kisjátékfilm a 13. BuSho fesztiválon: Welcome – Dudás Balázs, a rendező így kommentálta a díjat: “Köszönöm szépen a megtiszteltetést a zsűrinek és a közönségnek is, és köszönöm a stábnak és a színészeknek, akik nélkül ez a film nem jöhetett volna létre, és mindenkinek aki segített abban hogy ezt közösen létrehozzuk, és nektek is hogy így fogadtátok, úgyhogy köszönöm!”

Egy újabb különdíj következett a Sziget Kft. felajánlása, hetijegy egy 3 fős mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2018-as fesztiválra! A díjat kapta a Fishy Story – Aleksandra Szymanska (német-magyar koprodukció), melyet a magyar ko-producer, Schneider Ákos vehetett át az AZT Médiától.

A soproni BuSho helyszín különdíja egy csodás világítótorony és 2 fő részére egy 3 napos soproni kirándulás, melyet idén első alkalommal egy külföldi alkotónak ítélt a zsűri, azaz:

Maelstrøm – Carlos Gómez-Trigo (Spanyolország)

“Hát nem is tudom, hogy hogyan fog beférni a bőröndömbe ez a hatalmas nagy torony, de megpróbálom azért; nagyon köszönök mindent, és külön meg szeretném köszönni ezt a szíves fogadtatást, és a résztvevők kedvességét, mindenki, akivel találkoztam remek hangulatban zajló beszélgetésekkel fogadott, és jövőre szeretnék visszatérni, akár csak nézőként is.”

BuSho 2017 legjobb vígjáték díja: The Burden of Memory – Albert Meisl (Ausztria)

“Nagyszerű és váratlan meglepetés, nem gondoltam, hogy másodjára is a színpadra fogok állni, köszönöm szépen, nagy megtiszteltetés!”

Mielőtt kihirdették a fődíjak nyerteseit, színpadra szólították Giuliana Sana, olasz zsűritagot, hogy foglalja össze a nemzetközi zsűri véleményét, tapasztalatát!

„Jó estét kívánok! Kezdetként hadd mondjak köszönetet a nemzetközi zsűri nevében Gábeli Tamásnak és a BuSho csapatnak a meghívásért, és azért, hogy módot adtak rá, hogy egy ilyen magas színvonalú rövidfilm-válogatást tekinthessünk meg. Köszönjük továbbá, hogy oly sok érdekes találkozás születhetett a fesztivál során, külön kiemelve a zsűri konzultációkat, és köszönjük az alkotóknak is, hogy beavattak minket a filmjeik titkaiba, és feltárták alkotói döntéseik motivációját. Az olyan rendezvények, mint a BuSho megmutatják a filmipar szereplői számára, hogy léteznek bátor – olykor nagy port kavaró – szerzők, akik figyelmet érdemelnek. Mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint a nézők nagyszámú jelenléte. Életre szóló élmény volt itt lenni, felfedezni ezt a csodás várost és részese lenni ennek a nagyszerű fesztiválnak – veletek együtt! Köszönjük!”

Következhettek tehát a fődíjak, melyek a zsűri rövid értékelésével kerültek átadásra.

“Az emberi aljasság egy olyan kevéssé ismert mintázatát mutatja meg, szikáran és jó ízléssel még most is éberségre int.”

 A Bronz BuSho-díj nyertese: Van egy határ / Operation Stone – Barnabás Tóth (Magyarország)

“Köszönjük szépen, köszönjük a zsűrinek! Ő a film főszereplője, Tóth Mátyás, a fiam, és már van 3 ezüst BuSho-m, ez most egy bronz, úgyhogy félek, hogy ha a tendencia ez, akkor jövőre már nem leszek itt, de azért, viccelek. Nagyon köszönöm, nagyon örülök neki, és köszönöm a teljes alkotócsapat nevében is!”

 “Ez a mű méltó példája annak, hogy a filmművészet az intellektuális játék terepe is. Az önkritikát a középpontba állító film mindannyiunk számára mulatságos és tanulságos lehet.”

Az Ezüst BuSho-díjat kapja 2017-ben: Kapunka – Tal Greenberg (Izrael)

Sziasztok, és köszönöm szépen, nagy meglepetésként ért ez a díj, fantasztikusan érzem magam Budapesten, és nagyon izgatott vagyok, amint látják!”

“A rendező egy családi dráma kibontakozásán keresztül mutat be egy aktuális témát, a tipikus tizenévesek gondolkodásmódjától merőben eltérő módon.”

a 13. BUSHO fődijat kapja… Welcome – Dudás Balázs (Magyarország)

“Hát, erre már tényleg nem számítottam, újat nem tudok mondani, tényleg nagyon szépen köszönöm a stáb és mindenki nevében, hogy ennyire értékelitek ezt a filmet, és hogy célba talált. Köszönöm!”

Végül megköszönték a támogatóknak, hogy 13. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény. Támogatók voltak a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Pensum, a Biogroup Magyarország, az Osztrák Kulturális Fórum, a Lengyel Intézet az Olasz Intézet és az Izraeli Nagykövetség. Együttműködő partnerként a Budapest welcome csomagokat a BFTK azaz a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ biztosította. Díjfelajánlóként támogatták a Solide Art Stúdió által készített díjakat az NMHH Médiatanács, a Sziget Kft. és a Soproni Búgócsiga, médiatámogatóink pedig továbbra is a Filmvilág, a Filmtekercs, a Fotovideo magazin és a Klub rádió!

Zárásként készítettek egy csoportképet valamennyi közreműködő részvételével, mindenkit visszavárnak 2018-ban is, a 14. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, majd pedig levetítették az összes díjazott rövidfilmet.

BuSho Press

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com