Hírek

Will Smith Antoine Fuquával forgat thrillert az Apple-nek

Az Emancipáció címmel készülő rabszolgás-szökevényes hajszafilm Cannes virtuális filmvásárán talált gazdára.

A Cannes-ban múlt héten megrendezett virtuális filmpiacon az Apple TV ajánlata futott be győztesként az Emancipáció című film forgalmazási jogaiért folyó licitversenyben. Az Antoine Fuqua rendezésében, Will Smith főszereplésével készülő darab igencsak vonzó áru, ugyanis gyártására ajánlatot tett többek között a Warner Bros, az MGM, a Lionsgate és a Universal is – olvastuk a Variety hasábjain. A film finanszírozását a CAA Media Finance USA, a nemzetközi értékesítést pedig a Film Nation Entertainment koordinálja.

Sem a főszereplő Will Smith-t, sem a direktor Fuquát nem kell senkinek bemutatnunk, hiszen számtalan világsiker fűződik a nevükhöz.

Előbbi ismertségét főként a Bad Boys filmeknek és a Men in Black-franchise-nak köszönheti, bár éppenséggel A függetlenség napja és A közellenség sem csorbította nimbuszát. Fuqua ázsióját jó néhány alkotás megtépázta, de azért – hogy más ne mondjunk – a Kiképzéssel és A védelmezővel bizonyította karakter- és atmoszférateremtő tehetségét.

Gordon (rabszolga), a korbácsolás hegeivel

Az Emancipáció forgatókönyvét William N. Collage írta, és egy Peter nevű szökött rabszolgára (Will Smith) összpontosít. Az üldözött az amerikai polgárháború alatt az uniós hadseregbe menekült, és 10 napon keresztül bujkált Louisiana mocsárvidékén. A fejvadászok eszén furfangos módon járt túl: testszagát hagymával fedte el. A valódi rabszolgáról, Gordonról készült hadi fotókat 1863-ban publikálták, melyen jól láthatóak hátán a korábbi korbácsolás nyomai.

A forgatás várhatóan 2021 elején kezdődik. Smith produceri feladatokat is ellát a projektben, a vezető producer pedig Cliff Roberts mellett maga Antoine Fuqua lesz.

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter a szombathelyi BDF-en végzett mozgókép- és médiakultúra szakon. 25 éve foglalkozik filmekkel. Specializációja a sci-fi, a szerzői filmek, a zsánermozik szerzői változatai és a bizarr műfajkevercsek. Szívesen bíbelődik rebellis, besorolhatatlan alkotók műveivel. Kinematográfus istensége Tarkovszkij és nagyra tartja Enyedi Ildikó művészetét.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com