Hírek

Willow 2. – Spin off sorozatot kap a 80-as évek ikonikus filmje?

Ron Howard

Willow visszatér? Egyre inkább úgy tűnik, hogy a kisnövésű varázsló kalandjai sorozatként folytatódnak.

Több mint 30 évvel ezelőtt Ron Howard összefogott George Lucasszal, és elkészítették a Willow című fantasy filmet, főszerepben a leendő mágust alakító Warwick Davisszel.

Habár Willow a mozikba nem tért vissza, Lucas és a többek között az X-Ment jegyző Chris Claremont, egy az alapul szolgáló film köré szőtt regénytrilógiát is írt, ahol a történet középpontjában egy fiatal lány, Elora Danan áll, aki korábban Willow védelme alatt állt.

Elkezdtem utánanézni, mikor olvastam a Willow folytatásának tervéről először. Felületes keresgélés után 2015-ig jutottam, de majdnem biztos vagyok benne, hogy korábbi híreket is találhatnak az elszánt olvasók. Egy biztos: régóta dédelgetett projektről van szó. 

Most azonban a kisnövésű mágus kalandjai egy lépéssel közelebb kerültek a megvalósításhoz. Úgy néz ki, hosszas előzmény után Disney+ sorozataként fog visszatérni Willow. Ron Howard a forgatással kapcsolatban óvatosan nyilatkozott:

Nos igen, ha mondanék valami túlzottan konkrét információt, az rögtön terjedne, amikor mondok valamit a sorozattal kapcsolatban, az emberek nagyon komolyan veszik. Szóval azt fogom mondani… Mit is mondhatok? Jelenleg fejlesztés alatt van. Zöld lámpát még nem kaptunk. Warwick Davis nagyon izgatott, ha elég szerencsések leszünk, visszatérhet mint Willow.”

A rendező a projekttel kapcsolatban arról is beszélt, hogy a helyszínek keresése már folyik.

Elég messze jutottunk egy nagyon kísérleti úton, miközben a forgatókönyv jelenleg még fejlesztés alatt van. Még nem tudom, hogy hol fogunk forgatni, de már gyűlnek a fotók a lehetséges helyszínekről.

Annyit már tudni lehet, hogy a Willow megvalósulás útján meglehetősen lassan haladó folytatása nem kötődik az Árnyékháború-trilógia köteteihez, de cselekménye kapcsolódik majd az alapfilm eseményeihez. 

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakon. Érdekli a marketing, a reklám és a streaming platformok világa, specializációja a horror és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya