A Szerelemre hangolva elismert rendezője ezúttal egy fiatal thai tehetség filmjének, a One For The Road produceri feladatait látja el.
Wong Kar-Wai producerként támogatja a thai filmrendező, Nattawut Poonpiriya soron következő munkáját, számol be róla a Deadline. A One For The Road már forog New Yorkban, a tervek szerint a stáb az év végén vándorol Thaiföldre.
A jellegzetes napszemüveget viselő rendező, Wong Kar-Wai az egyik legjobb, ha nem az elsőszámú kínai filmes. A 2046, a My Blueberry Nights – A távolság íze vagy A nagymester direktorának minden új projektje hír, hiszen
ha ő valamibe belekezd, arra érdemes odafigyelni.
Talán munkái közül a legismertebb a Szerelemre hangolva, amivel felkerült a szerintük legjobb 25 film közé az évszázadból.
Nattawut (Baz) Poonpiriya már kevésbé ismert név hazánkban. 2012-ben debütált a Countdown című filmjével, majd 5 évvel később a Bad Genius rendezőjeként lett hazáján kívül is igazán ismert. A Bad Genius egy különlegesen okos középiskolai diákot követ, aki szakmányban csal a vizsgákon. Az így keresett pénzből kíván eljutni Ausztráliába. Poonpiriya filmje kasszát robbantott Ázsia szerte és bezsebelt 12-t a Suphannahong National Film Awards díjai közül, amit a Thai Oscarnak is neveznek.
Most készülő filmje, a One For The Road főhőse Boss, aki egy elsőosztályú New York-i klub tulajdonosa. Boss telefonhívást kap Thaiföldön élő barátjától Aoodtól, aki a rák utolsó stádiumában van. A férfi elutasítja a kemoterápiát és a két barát közösen útnak indul, hogy felkeressék Aood volt barátnőit, hogy bocsánatot kérjen azoktól, akiket megbántott.
A rendező elmondta, hogy
„ahhoz, hogy filmkészítőként egyre jobbá válj, nem szabad a komfortzónádban maradnod.
Az, hogy már egy éve dolgozom szorosan Wong Kar-Wai mesterrel, egy remek lehetőség, hogy kiszakadjak a sajátomból és új területeket fedezzek fel rendezőként, mindezt úgy, hogy önazonos maradjak.”
Wong Kar-Wai a produkciós cége nevében is mondta „nagyon örülünk, hogy lehetőségünk van együtt dolgozni egy ekkora tehetséggel, mint Baz. Korábbi munkája, a Bad Genius a bizonyíték, hogy egyedi érzéke és markáns hozzáállása van a történetmeséléshez.”