Hírek

A Tigris és sárkány színésznője, Zhang Ziyi rendezőként debütál

A nagymester

Zhang Ziyi Hongkongban élő kínai színésznő ezúttal rendezőként debütál egy hazafias kínai blockbusterben, amelynek október 1-jén, Kína nemzeti ünnepnapján lesz a bemutatója – adta hírül a Variety.

Zhang Ziyit színésznőként ismeri a világ többek között a Tigris és sárkány, a Hős, a 2046, a Veszedelmes viszonyok és A nagymester című filmekben nyújtott alakításáért. Ezeknek a filmeknek köszönhetően olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Ang Li és Zhang Yimou. Ezúttal a színésznő maga is rendezői szerepbe került.

Ugyan nincs hivatalos angol címe a China Film Group produkciónak, tekintve hogy kizárólag kínai közönségnek készült a film,

a kínai cím szó szerinti fordítása: Én és a szüleim generációja. Ezzel a záródarabja készült az évente bemutatásra kerülő hazafias-trilógiának. Az Én és a szüleim generációja négy részből áll, és mind a négy részt más rendező jegyzi. Zhang Ziyin kívül Wu Jing, Xu Zheng és Shen Teng került még rendezői szerepbe, akiket szintén színészként ismerhetünk. Wu Jing legutóbb a The Wandering Earth című sci-fiben játszott.

The Wandering Earth
The Wandering Earth

Zhang Ziyi rendezése a Vers címet kapta és egy 1969-ben játszódó történetet mesél el egy fiúról, akinek az élete a szülei kapcsán összekapcsolódik a CZ–1 vagy Csang-cseng–1 („Hosszú Menetelés–1”) nevezetű hordozórakétával, ami pályára állított a a Kína–1 műholdat. A történet 2021-es aktualitása a Hosszú Menetelés-5B hordozórakéta lezuhanása.

A film produkciója 451 millió dollár volt, ezzel a világon minden idők 13. legnagyobb költségvetésű nem angolul beszélő filmje.

A filmnek nem lesz nemzetközi premierje, Kínában 2021. október elsején mutatják majd be.

 

Keleti Léda

Podcast

Hirdetés

Hirdetés