Hírek

Zöld utat kapott a Fekete Párduc második része

Fekete Párduc

Kevin Feige bejelentette, hogy az ötödik legnagyobb nyitóbevétellel berobbanó Fekete Párduc biztosan kap folytatást.

Senki nem lepődhet meg igazán a híren, hogy az afrikai szuperhőst, a Fekete Párducot még láthatjuk a nagyvásznon. Leghamarabb április 26-án a Bosszúállók: Végtelen háborúban tűnik fel, de a Marvel igazgatója, Kevin Feige már a 4. fázisban való visszatéréséről is nyilatkozott.

Pár héten belül már világossá vált, hogy a Fekete Párduc olyan anyagi siker, melyet nem érdemes annyiban hagyni.

A közönség a vállára emelte a figurát: a Ryan Coogler által rendezett szuperhőssztori már az 1 milliárdos nemzetközi összbevételt is átlépte, és egyelőre a szóbeszéd is neki kedvez – biztosan nem fog itt megállni. A Disney már azt is bejelentette, hogy a Fekete Párducot nevezni fogja az Oscar-díjra is többek közt a kedvező kritikai visszhang miatt.

Egyelőre azonban nem tudott sokat mondani Feige. Se rendező, se történet nincs még, de a Marvel több, egyelőre ismeretlen film dátumát is bejelentette 2022-re – könnyen lehet, hogy a Párduc is akkor tér vissza.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com