Hírek

A zeniten túl – Zombieland: Double Tap előzetes

10 évet kellett várni a Zombieland folytatásának előzetesére. A Double Tap alapján hozni fogják a szintet, de az ötletekből jóval kevesebb van.

Ruben Fleischer ígéretes tehetségnek számított, mikor debütáló filmjével, a zombivígjátékok amerikai királyával, a Zombielanddel meghódította az emberek szívét. A nagyszájú vagány Woody Harrelson, a neurotikus és szerethető kocka Jesse Eisenberg, valamint az Emma Stone és Abigail Breslin által alakította öntörvényű nővérpár kémiája könnyen eladta az inkább vígjátékra, mintsem trancsírra építő filmet. A Zombieland pont megelőzte azt az élőhalottas lázat, amit később a The Walking Dead maxolt ki, és harsány humorával és mókás műfaji paródiájával emlékezetes maradt.

Furcsa is, hogy ennyi év telt el a folytatásig, hiszen a zsáner már a fáradáson is túl van.

Azóta pedig Ruben Fleischer sem rendezett semmi kiemelkedőt. A 30 perc vagy annyi se felejthető vígjáték volt, a Gengszterosztag banálisan klisés akciófilm, a Venom pedig az elmúlt évek egyik legközépszerűbb szuperhősmozija. Fleischer nagy lehetősége a visszakapaszkodásra a Zombieland: Double Tap, amihez sikerült újra összeszednie az előző rész főszereplőit. Azóta Eisenberg és Emma Stone is befutott színészek lettek, de jó látni az előzetes alapján, hogy nem derogál nekik visszatérni.

Ennek ellenére erősen hakniszagú a Double Tap – ugyanazokat a poénokat lövik el újra, és a látottak szerint nem sok új gondolatot tartalmaz majd a film. Az meg végképp a bennfentes vicc kategória, mikor Luke Wilson és a Szilícium-völgy Thomas Middleditch-e jelenik meg a Harrelson-Eisenberg-duó alteregójaként. Ez az angol zombis kultvígjáték, a Haláli hullák hajnala egyik legjobb poénja volt – csak azt már 15 éve láttuk.

A Zombieland: Double Tap október 24-én érkezik a hazai mozikba.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com