Interjú

A drog ellen – interjú a Téves hívás, rendőrsztori alkotóival

A szorult helyzetbe került ember fejében általában két gondolat fogalmazódik meg: mi mindent tenne meg, hogy némi pénzhez jusson, és mi az, amit soha. Hasonló dilemmában van Tomi is, aki eladósodott, sürgősen pénzre van szüksége. Befizetetlen csekkjeit nézegeti, amikor váratlanul kap egy téves hívást; valaki elütött egy gombot a mobilján, így hozzá jut el az üzenet, amelynek az a kulcsmondata, hogy könnyű munkával sok pénzt lehet szerezni. Mint később kiderül, a sok pénzzel járó, könnyű munka a droggal, meg a kábítószeren marakodó bandákkal van összefüggésben, Tomi pedig – aki persze megpróbál élni a lehetőséggel – nem más, mint egy háromrészes amatőr film főszereplője.

A produkciót Téves hívás, rendőrsztori címmel zalaegerszegi fiatalok egy csoportja – bábszínészek, televíziós operatőrök, statisztáló főiskolások – készítették el. A produkcióban részt vevő ifjak átlagéletkora talán még a 25 esztendőt sem érte el, a közel harmincfős stáb ingyen és bérmentve dolgozott. Meg sem fordult a fejükben, hogy – pontosan az életkoruk miatt – a drogellenes küzdelemben mekkora hatást tudnak elérni fiataloknál. És ha már a pénznél tartunk, a harmincperces film költségvetése alig haladta meg a 30 ezer forintot, a legnagyobb tételt az üresen álló, lepusztult raktárépület bérleti díja jelentette.

Balázs Lászlóval, aki a film rendezője, forgatókönyvírója, szereplője és mecénása, illetve a két operatőrrel, Miklós Andrással és Pesti Barnabással visszatérünk a „tetthelyre”, a város főterére. A film központi témája ugyan a kábítószer elleni küzdelem, de az alkotásban számos „bunyós” felvétel is látható. A „legkeményebb” verekedéseket a betonkockával borított téren forgatták, és mint kiderült, voltak is sérülések, kisebb „koppanások” a kőkemény betonon.

– A felvételek tanúsága szerint nem borította puha szőnyeg a burkolatot. Mennyire voltak fájdalmasak az ütések?

– A bandatagok műanyagcsövet használtak, de azért mondtam a fiúknak, hogy üssenek meg rendesen, hogy látványos legyen – válaszolja Balázs László. Aztán azt is hozzáteszi, hogy az ütések tompítására térdvédőt használtak, és a forgatások alatt végig jelen volt egy orvos is, aki, ha kellett, segített.

– A felelősség viszont az enyém, és arra gondoltam, hogy inkább engem érjen sérülés, és ne a többieket – magyarázza az ifjú rendező, de a kétkedő mosoly láttán rögvest hozzáfűzi: – Azért én is kaptam hideget-meleget, amikor hajnaltájt véresen, kékre-zöldre verve értem haza…

– A vért hol „szerezték” be?

– Ajándékba kaptuk, aminek azért is nagyon örültünk, mert a művér nagyon drága. A Dísz téri bunyónál sokat verték a kezemet, de vérrel is szerettem volna érzékeltetni, hogy az mennyire fáj. A mesterem, Gausz Tamástól viszont arra figyelmeztetett, ha a kezemet ütik, akkor az törik vagy zúzódik, de csak nyílt töréskor folyik vér.

– Indokolatlan „vérhasználatunk” nem volt, nem szerettünk volna ilyen szintekre eljutni! – veszi át a szót Pesti Barnabás.

Szavaiból az is kiderül, hogy a nehéz pillanatok ellenére mindenki élvezte a forgatást, amely „nem volt egy családcentrikus történet”: forgattak hétvégéken, éjszakánként, aztán ott volt még az utómunka is.

– A másfél hónap alatt ezzel feküdtünk, és ezzel keltünk. A családtagok bátorítottak, segítettek, de egyszer-kétszer azért elszakadt a cérna – fűzi hozzá az ifjú operatőr.

Őszintén feltárja, hogy a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy „verekedős filmet még nem soha csináltunk”. A bunyónak dramaturgiája van, és hogy reális legyen a történet, ezt több kamerabeállással, „szép mozdulatokkal” kell megmutatni, és többnyire humorral lezárni. Vágáskor pedig úgy kell összeállítani a felvételeket, hogy a nézők is elhiggyék, hogy a bandatagok bizony „ütik-vágják” egymást.

A film végül egy hónap alatt készült el.

– Egy-egy felvételt hányszor kellett leforgatni?

– Jelenetfüggő volt! Volt, ami elsőre sikerült, de néhány jelenetet harmincszor is felvettünk, mert forgatás közben elhangzott egy-egy „csúnya szó”. Rengeteg baki volt, 5-6 órányi nyersanyag került a harmincperces filmhez a vágószobába – idézi fel Pesti Barnabás, közben felelevenít néhány most már mókásnak tűnő történetet is.

– A raktárépületnél forgattunk, amikor megérkezett az egyik banda – meséli. – Vettük fel a jelenetet a forgatókönyvben leírtak szerint, csikorogtak a kerekek, miközben a bandatagok kiugrottak a gépkocsikból, és megrohamozták az épületet. Cibálták, rángatták az ajtót, csak közben beszorult a zárt. Egyszer csak az egyik „marcona alak” megszólal: „Ez zárva van főnök!” „Jó, akkor mennyünk haza!” – hangzott az adekvát válasz. Így aztán kezdhettünk mindent elölről…

Balázs László elárulja, hogy több éven keresztül gyakorolta a harcművészetet, a színházban is megtanulta, hogyan kell esni, de az internetről is eltanult néhány fogást.

– Az 1970-80-as években Kínában még nem alkalmaztak számítógépes trükköket, ezért sok mindent kitaláltak, amivel hatást tudtak elérni – avat be a „kulisszatitkokba”. Példaként említi, hogy drótot raktak a főhős lábára, így amikor a levegőbe repült és a „lábát meghúzták”, 2-3 métert is hátraesett. – Ez ugyan nem reális, de a filmben jól néz ki – jegyzi meg.

– Ez volt az első „majdnem filmünk”! – mondja anekdotázgatás közben Miklós András, aki közben megemlíti azt is, hogy számos versenyen indultak már, díjakat is nyertek.

– Az amatőr filmesek között a csúcson vagyunk, de azt hiszem, hogy még sokat kell tanulnunk. Például anélkül álltunk neki az első snittek elkészítéséhez, hogy láttuk volna a teljes forgatókönyvet – mondja Miklós András.

Szavai nyomán kibontakozik a „kronológia”: alighogy elkészült a forgatókönyv első része, már le is forgatták a jeleneteket, és csak ezt követően írták meg a többi részt. Következésképpen a történeten már nem lehetett változtatni, legfeljebb néhány visszautalást beleszőni a későbbi jelenetekbe. Álmatlan éjszakákat okozott, miként oldják meg a dramaturgiát; ugyanarra a helyszínre többször is vissza kellett menni, visszaemlékezéseket kellett beszúrni, hogy kerek legyen a történet.

Az első és a második rész forgatása között eltelt két-három hét, de ez alatt az idő alatt annyi tapasztalatot szereztek, hogy a második rész színvonalasabb lett, mint az első.

A fiúk egy kicsit elkomolyodnak, amikor a film tanulságát igyekszünk megfogalmazni.

– Ne találkozz símaszkos emberrel, mert megverhetnek! – oldja a feszültséget Pesti Barnabás.

Igazuk van, bárkivel megtörténhet, hogy téves hívást kap, aminek lehetnek rossz következményei is. A barátság viszont többet ér, mint a pénz – vonják le a végső következtetést.

– Nem biztos, hogy az életben is szerencsésen végződött volna a történet, mint ebben a moziban. Ha reálisan nézzük, akkor a főszereplő nem sétálhatott volna el, ha nagy csinnadrattával megérkeznek a rendőrök – fejti ki véleményét Balázs László.

– A film tanulsága rengeteg – húzza alá a maga részéről Miklós András. – Már az első rész után rájöttem, hogy nem véletlenül olyan hosszú a filmek stáblistája. Ehhez a forgatáshoz is háromszor ennyi ember kellett volna.

És hogy valójában mi a film tanulsága, azt inkább döntsék el a nézők. Mindenesetre biztató kezdet, hogy egy, az interneten közzétett vélemény szerint „…ezek a fiatalok tényleg nagyszerűek, mennyi ötlet, tehetség van bennük, na, ez az, amit kevés iskola csalogat elő belőlük, több lehetőséget és ösztönzést kellene kapniuk…”

A film végén több nyitott kérdés is marad, így tovább lehet folytatni a történetet. Ugyanígy látják az ifjú alkotók is, úgyhogy a filmből valószínűleg sorozat lesz.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com